Moto3: Assenben lett meg az első Mahindra-győzelem

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2016.06.26. 13:06
A Moto3 mezőnye most sem hazudtolta meg magát, szokás szerint izgalmas versenyt láthattunk tőlük a gyorsaságimotoros-világbajnokság Holland Nagydíján, amely az első Mahindra-győzelmet hozta.

Hat versenyző is vezetett a 22 körös futam során, és egy pillanat elég volt, hogy egy hiba után akár nyolc-tíz helyet is veszítsen az ember.

A világbajnoki éllovas, Brad Binder is megtapasztalta ezt a 16. kör végén, amikor majdnem elesett a pálya leggyorsabb részén. A szerencsének köszönhetően motoron maradt, de harmadikról a tizenharmadik pozícióba esett vissza. A 12. helyen végzett, azaz idén először nem sikerült dobogóra állnia.

Öt körrel a vége előtt az első nyolc helyen olasz versenyző haladt, és a végső kimenet is nekik kedvezett. Ahogy az Assenben már megszokott, egyszerre hatan érkeztek az utolsó sikánhoz. Andrea Migno az egész verseny alatt magabiztos volt ezen a szakaszon, és most is ő jött ki elsőnek a fordulóból. De Francesco Bagnaia talált egy kis helyet a rázókövön, és ez a lendület elég volt ahhoz, hogy 39 ezredmásodperccel megnyerje a versenyt, ami saját és a Mahindra-gyár első világbajnoki győzelmét is jelentette.

A leintés után azonban a versenyigazgatóság vizsgálni kezdte a 15-ös kanyarban történteket, ahol Migno a pályát elhagyva előzött.

Végül egy hellyel hátrébb sorolták, a második helyet Fabio Di Giannantonio örökölte meg, így is teljes olasz dobogót láthattunk a világbajnokság történetének 800. kis kategóriás versenyén. Ez volt az első Holland Nagydíj, amit vasárnap rendeztek meg, megszakítva a 86 éves TT-hagyományt.

A DOBOGÓSOK NYILATKOZATA

Paco Bagnaia: „Minden hétvégén gyorsak vagyunk, de nem voltam biztos benne, hogy meg tudom nyerni a versenyt. Az utolsó két kanyarban minden lehetséges dolgot megpróbáltam, és végül sikerült. Nincsenek szavak rá, hogy milyen érzés az első győzelem."

Fabio Di Giannantonio: „A verseny közepén azt hittem a hátsó gumim nem fog kitartani, de nem adtam fel, becsuktam a szemem, és nyomtam, ahogy csak tudtam. Hihetetlen, hogy sikerült újra dobogóra állnom."

Andrea Migno (még a büntetés előtt): „Kétszáz méterrel a vége előtt még 110%-ig biztos voltam benne, hogy megnyertem a futamot. Nagyon mélyen fékeztem, de így is boldog vagyok. Egész hétvégén erős voltam, és ez egy fontos dobogós helyezés nekem és a csapatnak is."

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, HOLLAND NAGYDÍJ
MOTO3

1. Francesco Bagnaia (olasz, Mahindra)
2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Honda) +0.039
3. Andrea Migno (olasz, KTM) +0.018
A vb-pontverseny állása: 1. Brad Binder (dél-afrikai) 151 pont, 2. Jorge Navarro (spanyol) 103, 3. Romano Fenati (olasz) 93

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik