Kamion Eb: Kiss újra futamot nyert, második az összetettben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.16. 18:29
A vasárnapi első futamot a szombatihoz hasonlóan megnyerte, majd a záró versenyen harmadik lett a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája a gyorsasági kamion Eb Slovakiaringen rendezett versenyhétvégéjén, Diósförgepatonyban (Orechová Poton).

A 32 éves szombathelyi pilóta a délelőtti időmérő edzésen második lett, majd az első, kora délután rendezett versenyen nagyszerűen rajtolva azonnal átvette a vezetést, s az első pozíciót a leintésig sikerült is megtartania.

Kiss így a késő délutáni negyedik versenyen – amely a hétvége záró futama volt – nyolcadikként startolt, s remek teljesítményt nyújtva feljött egészen a harmadik helyig.

A magyar versenyző ezzel 51 pontot szerzett a Dunaszerdahely közelében található Slovakiaringen, s az Európa-bajnoki összetett második helyezettjeként várja a folytatást, amelyre a Hungaroringen kerül sor augusztus 26-27-én.

A 3. Kamion Eb és Fesztivál elnevezésű rendezvény szervezői számos családi programmal várják a Mogyoródra kilátogató szurkolókat, akiket az Eb versenyein kívül a luxus sportautókat felvonultató betétfutam, a Blancpain GT Series pilótái is szórakoztatnak majd a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik