Kamion Eb: Kiss Norbert sikert sikerre halmozott Ausztriában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.18. 11:26
Mindkét időmérőt és mind a négy futamot megnyerte a címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truck Race Team pilótája a kamion Európa-bajnokság idei második versenyhétvégéjén az ausztriai Spielbergben, így jelentõsen növelte az előnyét összetettben.

A magyar csapat tájékoztatása szerint a szombathelyi versenyző szombaton az időmérős elsőség után rajt-cél győzelmet aratott az első futamon, majd a másodikon – a fordított rajtsorrend miatt nyolcadikként startolva – ismét diadalmaskodott.

A 30 éves pilóta aztán vasárnap pályarekordot futva (1:04.938 perc) szerezte meg az első rajtkockát, majd lemásolta a szombati teljesítményét, s mindkét versenyen elsőként ért célba.

Kiss két hétvége, azaz nyolc futam után 145 ponttal áll az élen az Eb-pontversenyben, második a német Jochen Hahn 96 ponttal, harmadik a cseh Adam Lacko 93 ponttal.

Az Eb a hétvégén az olaszországi Misanóban folytatódik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik