Kamion Eb: Kiss Norbert csak egy kört ment vasárnap

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.09. 18:05
A címvédő Kiss Norbert a harmadik futamot feladta, míg a negyediken el sem tudott indulni a kamion Európa-bajnokság utolsó, Le Mans-i versenyhétvégéjének vasárnapi napján.

A 31 éves magyar versenyző Facebook-oldala szerint a harmadik futamon az első sorból rajtolt, átvette a vezetést, de az első kör végén motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

„Túléljük, ez még csak az első fejlesztési év volt, amelynek itt most vége is, nem tudunk menni az utolsó futamon – közölte a pilóta, aki megköszönte mindenkinek a szurkolást. – Jövőre sokkal jobb lesz, ez biztos.”

Kiss 216 ponttal az Európa-bajnoki pontverseny ötödik helyén végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik