Formula E: ki hódítja el az első vb-címet Berlinben? Jön az idényzáró!

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.13. 16:00
null
Nyck de Vries (elől) várhatja a pontverseny éléről a berlini idényzárót (Fotó: DPPI)
Ezen a hétvégén ér véget a Formula E 2021-es idénye Berlinben. A szezonzáró előtt matematikailag még 18 versenyzőnek van esélye elhódítani a sorozat történelmének legelső világbajnoki címét. Íme, a legfontosabb információk az idényzáróról!

 

A koronavírus-járvány ebben az évben is sok autósport-sorozat versenynaptárát írta át. A Formula E-ben már négy verseny lement, mire sikerült megegyezni az idény hátralévő helyszíneiről, ráadásul Monacót leszámítva mindenhol dupla fordulót, azaz két időmérőt és két versenyt rendeztek annak érdekében, hogy tartani tudják a futamok számát.

Az idényzárónak – akárcsak tavaly – Berlin ad otthont. 2020-ben igazi versenydömpinget rendeztek Németország fővárosában, hiszen miután folyamatosan törölni kellett a versenyhétvégét a koronavírus miatt, a bajnoki cím sorsa egy kilencnapos idényzárón dőlt el, mely során hat futamot rendeztek.

Idén ennél jóval kevésbé intenzív lesz a zárás – csupán két futamnak ad otthont a már nem használt berlini repülőtér, amelyen egy 2.35 kilométer hosszú pályát alakítottak ki. Erről bővebben az alábbi videóban tájékozódhatnak.


Ami a világbajnoki pontversenyt illeti, két futammal az idény vége előtt Nyck de Vries rendelkezik a legtöbb ponttal. A Mercedes pilótájának – akiről az a hír járja, hogy jövőre akár a Formula–1-ben versenyezhet a Williamsnél – előnye hat pont az összetettben Robin Frijnsszel szemben, miután 95 egységet szerzett, és két versenyt nyert idén. Ez rajta kívül csak Sam Birdnek és Jake Dennisnek sikerült, a többi futamgyőztes csupán egyszer diadalmaskodott eddig a szezonban.

Bird és Dennis is a top ötben áll az idényzáró előtt, és az utóbbi lemaradása is csupán 14 pont. Az utolsó két futamon összesen 60 pontot lehet szerezni, ami azt jelenti, hogy matematikailag még az összetett 18. helyén álló Alexander Simsnek is van esélye a végső diadalra. Természetesen a főbb esélyeseket azért inkább a mezőny elején érdemes keresni.

A FORMULA E 2021-ES SZEZONJÁNAK VERSENYEI, GYŐZTESEI

A világbajnokság élmezőnye 13 futam után: 1. Nyck de Vries (holland, Mercedes) 95 pont, 2. Robin Frijns (holland, Virgin) 89, 3. Sam Bird (brit, Jaguar) 81, 4. Jake Dennis (brit, BMW Andretti) 81, 5. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah) 80, 6. Alex Lynn (brit, Mahindra) 78

Pole Győzelem
február 26–27. Rijád, Szaúd-Arábia

De Vries
De Vries
Frijns Bird
április 10–11. Róma, Olaszország

Vandoorne
Vergne
CassidyVandoorne
április 24–25. Valencia, SpanyolországDa Costa De Vries
Dennis
Dennis
május 8. Monte-Carlo, Monaco Da Costa
Da Costa
június 19–20. Puebla, Mexikó
Wehrlein
Di Grassi
Rowland
Mortara
július 10–11. New York, Egyesült Államok
Cassidy
Günther
Bird
Bird
július 24–25.London, Egyesült Királyság
Lynn
Dennis
Vandoorne
Lynn
augusztus 14–15.
Berlin, Németország

 

Természetesen a főbb esélyeseket azért inkább a mezőny elején érdemes keresni. Ráadásul idén talán nagyobb a tét, mint eddig bármikor, hiszen aki ezt a szezont megnyeri, az már az elektromos formaautózás világbajnokának mondhatja magát!

Az idényzáró hétvége programja:

AUGUSZTUS 13., PÉNTEK
16.55:
1. szabadedzés
AUGUSZTUS 14., SZOMBAT
07.55:
2. szabadedzés
09.45: 1. időmérő
13.30: 1. verseny (Tv: Eurosport2)
AUGUSZTUS 15., VASÁRNAP
07.55: 3. szabadedzés
09.25: 4. szabadedzés
11.15: 2. időmérő
15.00: 2. verseny (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik