F3: Tóth László hasznosnak és tanulságosnak értékelte első idényét

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 11:57
null
Tóth Lászlónak örök élmény marad a Hungaroring (Fotó: Földi Imre)
Sokat tanult és rengeteg tapasztalatot szerzett autóversenyzői pályafutása első Formula–3-as idényében Tóth László, aki a spanyol Campos Racing színeiben teljesítette a versenysorozat idei idényét – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A 21 éves versenyző azt mondta az MTI-nek, a pályán és azon kívül is számos kihívással és nehézséggel kellett szembenéznie az idén, mégis nagyon hasznosnak és tanulságosnak tartja az esztendőt.

„Nagy ugrás volt ez a Forma Renault Európa-kupa után, mivel a Formula–3-as versenyautók jóval nagyobb leszorítóerővel rendelkeznek, itt is van állítható hátsó szárny, mint a Formula–1-ben, sokat és sokféleképpen lehet változtatni a beállításokon, ezen kívül a gumikezelést is meg kellett tanulni” – mondta Tóth László, aki koronavírus-fertőzés miatt az idény második, franciaországi fordulóját kénytelen volt kihagyni.

„Nyilvánvalóan nem tett jót, hogy egy versenyhétvége kimaradt, és a felépülésem után viszonylag rövid idő alatt vissza kellett nyerni fizikailag is a formámat. Mentálisan is nehéz volt, hogy ilyen okból nem tudtam rajthoz állni Franciaországban" – nyilatkozta a magyar versenyző, akinek első idényében nem sikerült pontot szereznie.

Tóth számára a Formula–1-es Magyar Nagydíj hétvégéje a legemlékezetesebb, a Hungaroringen ugyanis hazai közönség előtt versenyezhetett.

„Nagyon jólesett, hogy milyen kedvesek voltak velem a szurkolók, és különleges érzés volt előttük versenyezni. Bizonyos szempontokból az a hétvége is alakulhatott volna jobban, de összességében nagyon jó visszagondolni rá, mert annak ellenére egészen más volt a hangulata, hogy nekem ugyanúgy kellett felkészülnöm rá, mint bármelyik másik fordulóra” – fogalmazott a versenyző.

Tóth László elmondta, az utánpótlás-kategóriákban szereplő istállók közül az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkezőhöz került, ugyanakkor a spanyol csapat idei évét beárnyékolta, hogy az alapító-tulajdonos Adrian Campos az év elején tragikus hirtelenséggel elhunyt.

„Pozitívan fogadtak már a szezon előtt is, már-már családias volt a légkör, és végig igyekeztek mindenben segíteni, sokat tanultam az ott dolgozóktól. Az idény végén elmondták, hogy folyamatos volt a fejlődésem, és remélem, hogy az itt megtanultakat jövőre kamatoztatni tudom” – vélekedett Tóth, aki a téli időszakban várhatóan több teszten részt vesz, és sokat gyakorol szimulátoron is.

„Egyelőre konkrétumokról még nem tudok beszámolni a következő szezonnal kapcsolatban, de a menedzsment tárgyalásokat folytat, amelyek a következő hónapokban zárulhatnak le. Folytatni szeretném a versenyzést, és ideális lenne, ha még egy idényt tudnék eltölteni a Formula–3-ban” – mondta a versenyző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik