Extreme E: világrekorder versenyzővel száll be a McLaren

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.12. 13:56
null
Tanner Foust csatlakozik az Extreme E mezőnyéhez 2022-ben (Fotó: Twitter/McLaren)
Újabb nagy név csatlakozik az Extreme E mezőnyéhez, miután a McLarennél bejelentették, hogy 2022-ben beszállnak az idén indult teljesen elektromos tereprali-sorozatba. Azóta a csapat egyik versenyzőjére is fény derült.

 

Az Extreme E elnevezésű sorozat 2021-ben indult el, eddig két versenyhétvégét rendeztek, és a tervek szerint további háromra kerül sor az idén. A mezőnyben saját csapattal rendelkezik Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Jenson Button is, a Formula–1-es világbajnokok névsorát pedig a következő idénytől a McLaren gyarapítja tovább.

Ahogyan az a patinás alakulat honlapján olvasható, az új istálló működtetéséért a McLaren Racing lesz felelős, a szakemberek azonban természetesen függetlenek lesznek az F1-es csapattól. A McLaren öt szezonra szóló szerződést írt alá az Extreme E vezetőségével. A sorozat szabályai szerint minden istállónak egy férfi és egy női versenyzőt kell indítani a futamokon, s az előbbi kilétét máris bejelentették.

Tanner Foust az autósport számtalan szakágában kipróbálta már magát, legyen szó raliról, ralikrosszról vagy akár extrémebb terepen, például a jégen való versenyzésről. Froust volt az egyetlen amerikai versenyző, aki futamot nyert a ralikrossz Európa-bajnokságban, és több világrekord is kötődik a nevéhez – például 2013-ig ő tartotta a beltéri sebességrekordot. Továbbá Froust volt az egyik műsorvezetője a Top Gear amerikai változatának.

Az Extreme E idei szezonja augusztus 28-án folytatódik Grönlandon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik