DTM: Wittmann rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.01. 14:57
Egy pillanatra sem engedte ki kezei közül a vezetést a pole pozícióból induló Marco Wittmann a német túraautó-bajnokság (DTM) hungaroringi versenyén, így a 41 körös futam végén a BMW pilótáját intette le elsőként a kockás zászló az eseménydús, ütközésekkel tarkított viadalon. A dobogó alsó fokaira Miguel Molina és Bruno Spengler állhatott fel.

A rengeteg ütközés, koccanás és incidens mellett vasárnap délután csak egy valami volt biztos a DTM hungaroringi fordulóján: méghozzá Marco Wittmann győzelme.

A BMW német versenyzője a pole pozícióból indulva már az rajt után magához ragadta a kezdeményezést, és a mezőnyt simán maga mögé utasítva hamar elkezdte építgetni előnyét.

Eleinte Timo Glock üldözte, a második helyről rajtoló korábbi F1-es azonban nem tudta tartani vele a lépést, a 14. körre már több mint négymásodperces hátrányt szedett össze, sőt hátrafelé is egyre gyakrabban kellett tekintgetnie, mert a többiek nagy nyomást helyeztek rá. Közvetlenül a boxkiállások előtt Miguel Molina meg is előzte őt, és miután az élmezőnyből mindenki letudta kerékcseréjét, a Wittmann már öt másodperccel vezettett a spanyol előtt, Glock pedig négy másodperccel követte őket.

Egy kőkemény, koccanásoktól sem mentes ütközetben Edoardo Mortara is bedarálta a németet, de ekkor a középmezőnyben is zajlott az élet. A hátulról előretörő Bruno Spengler látványos előzésekkel és test-test elleni csatákkal tört előre, míg Glock egyre hátrébb csúszott, és a végén még Nico Müllerrel is összeütközött.

A lényeg, hogy az élen a leintésig már nem változott a helyzet, Molina hiába üldözte Wittmannt, a BMW-s magabiztos győzelmet aratott, míg mögéjük a mezőnyön átgázoló Spengler zárkózott fel.

A győztes így nyilatkozott a leintés után:

„Elég nagy előnyt építettem ki a boxkiállásig, ami megnyugtatott kicsit, de az elsődleges gumikon haladva sosem lehet tudni, hogy alakul a verseny. Szerencsére meg tudtam őrizni a vezetést, nagyon büszke vagyok.”

NÉMET TÚRAAUTÓ-BAJNOKSÁG (DTM), HUNGARORING
1. Marco Wittmann (német, BMW M4 DTM) 1:08:35.291
2. Molina (spanyol, Audi RS5 DTM) 6.6 mp h.
3. Spengler (kanadai, BMW M4 DTM) 21.8 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik