Dakar: kedden Sainz nyert, Loeb 33 percet veszített

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 19:48
null
Carlos Sainz révén 1985 után nyert újra szakaszt az Audi (Fotó: AFP)
Carlos Sainz megszerezte az első szakaszgyőzelmet az Audinak, Joaquim Rodrigues pedig a Hero márkának – elképesztő nap volt kedden a Szaúd-Arábiában zajló Dakaron.

 

A heves esőzés miatt száz kilométerrel lerövidítették a Dakar rali keddi szakaszát, így a versenyzők egy 255 kilométeres hurokszakaszt teljesítettek, amely nagyrészt homokos volt, de az eső miatt viszonylag kemény talajú. Az autós mezőnyben a kétszeres ralivilágbajnok, háromszoros Dakar-győztes Carlos Sainz pályafutása negyvenedik Dakar-szakaszgyőzelmét aratta – ez egyben azt is jelentette, hogy az Audi 1985 után ünnepelhetett újra részsikert, ráadásul az alternatív erőforrással működő Q E-tronnal, ami tényleg forradalmi tett. A Matador ennek ellenére nem volt felhőtlenül boldog, mert két nappal korábban több mint kétórás hátrányba került, amivel elvesztette az esélyét a végső sikerre.

„Gyorsak voltunk, és sokat tanultunk az autóról, amire szükség is van, hiszen ez az első versenyünk” – mondta Sainz, majd hozzátette, szerinte az összetett éllovas Nasszer al-Attijah taktikázott és direkt nem kockáztatott, mert látta, hogy az őt üldöző Sébastien Loeb a szakasz elején lelassult. Az ok: a francia Buggyjában a 10. kilométernél eltört a felfüggesztés, és onnantól kezdve csak elsőkerékhajtással közlekedett, ami a dűnéken kőkemény feladat. Csoda, hogy ilyen körülmények között „csak” 33 percet veszített, ez azonban nyilván lehetőséget adott katari ellenfelének a spórolásra.

„Láttam, hogy Sebnek gondja van az autóval, úgyhogy nem vállaltunk kockázatot, mert szerdán hosszú szakasz következik – nyilatkozta al-Attijah. – Fontos, hogy kontroll alatt tartsunk mindent, de nem lesz könnyű, mert még csak a harmadik napnál járunk, és már annyi minden történt a versenyzőkkel, hogy megszámolni sem lehet. Okosnak kell lennünk, és minden nap beosztani az erőnket és a technikát.”

A motorosoknál hatalmas meglepetés született: a portugál Joaquim Rodrigues „Dávidként” nyert csatát a góliátok ellen – a hatodik Dakarján megszerezte pályafutása első szakaszgyőzelmét a Hero-csapat színeiben. Két éve pályafutása legszörnyűbb élményét élte át, amikor elveszítette csapat- és honfitársát, Paulo Goncalvest (aki január 12-én balesetet szenvedett és elhunyt a Dakaron), most viszont egy gyönyörű pillanattal ajándékozta meg a Dakar.

„Ez az első szakaszgyőzelmem, és a csapat számára is történelmi tett, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Jól motoroztam, és azt mondtam magamnak: Paulo itt van velem, azt hiszem, ezt a szakaszt ketten nyertük meg” – fogalmazott Rodrigues.

Az összetettben továbbra is Sam Sunderland vezet, ám csöppet sem lehet nyugodt, hiszen mindössze négy másodperc (!) az előnye a 31. életévét kedden betöltő Adrien van Beverennel szemben. A határon túli motorosok is tartják a frontot: a szatmárnémeti Gyenes Emánuel a 49., a vajdasági Saghmeister Gábor a 130. helyen ért célba ezen az egyáltalán nem könnyű szakaszon.

DAKAR RALI
3. szakasz,al-Kajszuma–al-Kajszuma(össztáv: 381 km, ebből szelektív szakasz: 255 km). Autósok:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Audi) 2:26:51, 2. Lategan, Cummings (dél-afrikai, Toyota Hilux) 38 mp h., 3. Peterhansel, Boulanger (francia, Audi) 1:41 p h. Motorosok: 1. Joaquim Rodrigues (portugál, Hero) 2:34:41, 2. Price (ausztrál, KTM) 1:§3 p h., 3. Klein (amerikai, KTM) 1:14 p h., ...49. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 31:12 p h., ...130. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 1:50:35 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ilgiz Ahmetzjanov, Ruszlan Ahmagyejev (orosz, Kamaz) 2:43:25, 2. Karginov, Mokejev, Malkov (orosz, Kamaz) 1:10 p h., 3. Van Kasteren, Snijders, Rodewald (holland, Iveco) 3:08 p h.

Az állás. Autósok: Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 9:31:22, 2. Loeb, Lurquin (francia, belga, BRX Buggy) 37:40 p h., 3. Alvarez, Monleon (argentin, spanyol, Toyota Hilux) 42:06 p h. Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, GasGas) 11:13:40, 2. Van Beveren (francia, Yamaha) 4 mp h., 3. Walkner (osztrák, KT) 1:30 p h., ...65. Gyenes 3:37:09 ó h., ...125. Saghmeister 7:50:02 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ilgiz Ahmetzjanov, Ruszlan Ahmagyejev (orosz, Kamaz) 10:42:32, 2. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 11:45 p h., 3. Karginov, Mokejev, Malkov (orosz, Kamaz) 19:44 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik