Autósport: Mick Schumacher marad a Formula–2-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 16:13
A következő szezonban is a Formula–2-es Prema istállónál versenyez Mick Schumacher, a legendás hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher fia.

Az olasz istálló csütörtökön, az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj helyszínén hozta nyilvánosságra a 2020-as pilótáinak nevét: a 20 esztendős Schumacher mellett a Formula–3-as sorozat orosz bajnoka, Robert Schwartzman kap lehetőséget.

„Azt gondolom, hogy a következő idény már könnyebb lesz a számomra, mert az idén megismertem a versenyautót, a pályákat, valamint tisztában vagyok vele, hogy hogyan kell eredményesen teljesíteni egy versenyhétvégét a Formula–2-ben” – nyilatkozta Mick Schumacher, akinek változatlanul az a célja, hogy a Formula–1-ben szerepeljen, de szerinte csak jót jelenthet a számára, ha további tapasztalatokra tesz szert az eggyel alacsonyabb kategóriában.

Schumacher – aki a Ferrari versenyzőakadémiájának is tagja – az első Formula–2-es idényét teljesíti az idén, és a szezonzáró két futam előtt a 12. helyen áll az összetettben.

Az 50 éves Michael Schumacher ötször a Ferrarival lett világbajnok, kétszer a Benettonnal nyert. 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik