Autósport: Keszthelyi Vivien a női széria döntősei között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 15:22
null
A 28 döntős közül 18-an alkotják majd a W Series első idényének mezőnyét (Fotó: Facebook)
Ismertették annak a 28 versenyzőnek a névsorát, akik közül kikerül a nemsokára induló, kizárólag női versenyzők számára létrehozott W Series mezőnye. Az Ausztriában rendezett válogatón Keszthelyi Vivien olyannyira helyt állt, hogy bejutott a döntőbe.

 

Nem kevesebb mint 54 versenyző közül kellett kiválasztania a döntőbe jutókat a David Coulthard, Alexander Wurz, Lyn St. James és Dave Ryan alkotta zsűrinek az ausztriai Wachauringen rendezett háromnapos válogatón. A jelentkezőknek a vezetési képességük mellett egyéb feladatokban is helyt kellett állniuk – például nézték, hogyan tudnak visszajelzést adni a mérnököknek az autó teljesítményéről, továbbá hogyan tudnak nyilatkozni a média tagjainak.

Az 54 jelentkezőből 28-an jutottak tovább, köztük a magyar Keszthelyi Vivien. A listán nincs rajta Carmen Jordá neve, aki korábban a Lotus és a Renault Formula–1-es csapatának fejlesztőversenyzője volt, vagyis egészen közül jutott a királykategóriához. Bár a spanyol pilótanő korábban nagyon jó ötletnek tartotta a női széria elindítását, végül nem jelent meg a válogatón.

A 28 versenyzőből 18-an vehetnek részt a sorozat első idényében, őket márciusban a spanyolországi Almeríában választják ki. Ekkor már azzal az autóval kell bizonyítaniuk, amelyet később a versenyeken is vezetniük kell, azaz egy Formula–3-as Tatuus F318-cal.

A döntős versenyzők:
Sarah Bovy, Belgium
Jamie Chadwick, Egyesült Királyság
Sabre Cook, Amerikai Egyesült Államok
Natalie Decker, Amerikai Egyesült Államok
Marta Garcia, Spanyolország
Megan Gilkes, Kanada
Grace Gui, Kína
Esmee Hawkey, Egyesült Királyság
Jessica Hawkins, Egyesült Királyság
Shea Holbrook, Amerikai Egyesült Államok
Francesca Linossi, Olaszország
Keszthelyi Vivien, Magyarország
Emma Kimilainen, Finnország
Natalia Kowalska, Lengyelország
Stephane Kox, Hollandia
Kojama Miki, Japán
Milou Mets, Hollandia
Sarah Moore, Egyesült Királyság
Tasmin Pepper, Dél-Afrika
Vicky Piria, Olaszország
Alice Powell, Egyesült Királyság
Gosia Rdest, Lengyelország
Naomi Schiff, Belgium
Shirley van der Lof, Hollandia
Beitske Visser, Hollandia
Alexandra Whitley, Ausztrália
Fabienne Wohlwend, Liechtenstein
Caitlin Wood, Ausztrália

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik