Auto GP: Kiss Pál Tamás nyerte az első estorili futamot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.19. 13:49
null
Kiss Pál Tamás behúzta az első futamot
Az élről rajtoló Kiss Pál Tamás nyerte az első futamot az Auto GP sorozat utolsó, estorili állomásán, ezzel bebiztosította összetettbeli második helyét. A második futamon a magyar versenyző a 4. helyen ért célba.

A vb-cím megszerzését Szato Kimija már augusztusban bebiztosította, így nem is utazott el a záró futamra. Az összetett második helyért még többen is versenyben voltak, köztük a pole-ból rajtoló Kiss Pál Tamás.

A rajt után a magyar versenyző megőrizte első helyét, de kisvártatva lengették a piros zászlót, miután kísérő autók ragadtak a célegyenesben. Újrakezdték az egész rajtceremóniát, miközben a verseny távja egy körrel lerövidült. A 23 körnek másodszorra már repülő rajttal vágott neki a mezőny, Kiss Pál egyből el tudott lépni az üldözőktől. Ezután folyamatosan növelte előnyét, mielőtt a 14. körben kiment kerékcserére, amikor visszakerült az élre, több mint két másodperccel vezetett.

Kiss Pál győzelme nem forgott veszélyben, ráadásul a sikerrel bebiztosította összetettbeli második helyét. A második futamot este rendezték, a nyolcadik helyről induló magyar pilóta végül a negyedik helyen ért célba.

„Sok izgalmas versenyen vehettem részt, rengeteg érdekes kihívás elé állított az élet és szerencsére szép sikereket is elértem. Sajnos azonban egy szint után már nem tudtam továbblépni és úgy látom, hogy ezen a ponton jobb más irányba indulni. Jelen pillanatban számomra is rejtély, hogy mit hoz a jövő, abban viszont biztos vagyok, hogy bárhol is versenyezzek, mindig számíthatok majd a lelkes magyar szurkolók támogatására" – mondta el Kiss Pál még a hétvége előtt.

AUTO GP, ESTORIL
1. FUTAM: 1. Kiss Pál Tamás (magyar, Virtuosi Racing), 2. Ghirelli (olasz, Super Nova) +4.094, 3. Pommer (német, Super Nova) +6.446
2. FUTAM: 1. Micsimi (japán, Euronova), 2. Sá Silva (angolai, Zele Racing) +3.698, 3. Pizzonia (brazil, Zele Racing) +5.208, 4. Kiss Pál Tamás (magyar, Virtuosi Racing) +6.676
A VÉGEREDMÉNY: 1. Szato Kimija (japán) 221 pont, 2. Kiss Pál Tamás (magyar) 206, 3. Markus Pommer (német) 179

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik