MCS: íme, a FIFA 21 Xbox-csoportmérkőzéseinek nyitó fordulója

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.11.06. 18:00
A Megyék Csatája FIFA 21 Xbox-csoportmérkőzései november 6-án indulnak, és több héten keresztül tartanak majd, amelyekről természetesen ti sem maradhattok le. Nézzük meg, milyen párosítások várnak ránk!

 

ManlyDan egyetlen góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél a megyei döntőben, de azért így is megrezegtette jó párszor a hálót. Osricsi88 viszont még csak gólt sem kapott, neki nem csak a támadásai, de a védelme is nagyon rendben van. A másik párharcban mindkét játékos ontotta a gólokat, viszont borospeter23-nak kellett némi szerencse is az első meccsen a sikerhez, aztán viszont már egy fokkal könnyebb volt számára a találkozó, Mogyi pedig 10-nél is több találatot szerezve jutott el idáig.

DÉLI RÉGIÓ
20.00: ManlyDan (Csongrád-Csanád) vs (Baranya) osricsi88
20.30: borospeter23 (Somogy) vs (Tolna) Mogyi

Gabinho és TrueGunner már találkozott egyszer a HUNESZ FIFA Masters döntőjében, akkor
elképesztő izgalmak után utóbbi játékos örülhetett, így most következhet a visszavágó. B3rt11 és SyGery pedig két feltörekvő tehetség, akik szeretnék bebizonyítani, hogy mennyi lehetőség rejlik bennük, és ez egy nagyszerű kezdet lehet a számukra.

ÉSZAKI RÉGIÓ
19.00: Gabinho (Budapest) vs (Pest) xTrueGunnerx
21.30: B3rti11 (Komárom – Esztergom) vs (Heves) SyGery

A keleti régióból 4 megye képviselője is megmutatja magát Xbox-on. David idegenbeli góljainak köszönheti, hogy itt lehet, míg ellenfele MendozaJR két szintén nagyon szoros meccsen bizonyította rátermettségét. Zsolo és YaW találkozója szintén érdekes lesz, ők ugyanis mindketten kettős győzelemmel vették az utolsó akadályt, hogy eljussanak idáig.

KELETI RÉGIÓ
18.00: DavidHDGamer (Hajdú-Bihar) vs (Szabolcs-Szatmár-Bereg) MendozaJR
18.30: zsolo (Borsod-Abaúj-Zemplén) vs (Jász-Nagykun-Szolnok) YaW

Boresz egy feltörekvő és nagyon ügyes játékos, aki nem olyan rég már offline körülmények között is megmutatta tudását. Most egy hatalmas arányú győzelemmel érkezett, és valószínűleg folytatná a menetelését. Lengyel az elmúlt 2 meccsen csak idegenbeli gólokkal tudott továbbjutni, így nagyon nehéz dolga lesz győri nemezisével szemben. Maresz csak a rendes játékidő lefújta előtt néhány perccel harcolta ki a részvételt a visszavágón, vakond azonban 10-et vágott korábbi ellenfelének, hogy itt lehessen, így papíron ez is egyoldalú meccsnek néz ki, de ez biztosan nem így lesz majd.

NYUGATI RÉGIÓ

19.30: Maresz (Vas) vs (Zala) vakond9127
21.00: RVNS Boresz (Győr-Moson-Sopron) vs (Fejér) Lengyel11

A Megyék Csatája FIFA 21 közvetítéseit aMegyék Csatája Facebook oldalánkövethetitek. Amegyekcsataja.huoldalon további részleteket tudhattok meg a versenyről!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik