E-sport: Borkai Ádám második válogatott versenyén szerepelt

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.12.18. 17:10
null
Borkai Ádám (Fotó: Boresz/Instagram)
A korábban az NB I-ben is bemutatkozó labdarúgó, Borkai Ádám visszavonulását követően E-sportoló lett, a napokban pedig élete második nemzetközi versenyén képviseli Magyarországot. Az 1988-ban lólengésben olimpiai bajnok, majd 2019-ig sportvezetőként, illetve politikusként is tevékenykedő Borkai Zsolt fia a Blikknek mesélt virtuális sportolói karrierjéről.

 

A jelenleg 26 éves Borkai Ádám sérülései miatt már 2017-ben befejezte labdarúgó-pályafutását, korábban a Győri ETO FC és a Gyirmót FC Győr játékosa volt. Utóbbi csapatban 2017. május 27-én a Haladás ellen megnyert bajnokin (2–1) az élvonalban is bemutatkozhatott.

A korábbi balhátvéd virtuálisan folytatta a futballt, Boresz becenéven az EA Sports FIFA-játéksorozatában néhány év alatt Magyarország legjobbjai közé került.

„Először a hazai e-sportszövetség, azaz a HUNESZ viadalán indultam el, második lettem, ez indította be a karrieremet. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy tényleg szeretnék a legjobbak közé kerülni. Ez a második évem profiként, a legnagyobb siker számomra eddig egyértelműen a válogatottság, illetve az, hogy tavaly megnyertem a Magyar E-sport Fesztivált – mondta el a Blikknek az LV Esports Team játékosa, aki a napokban a FIFAe Nations Cup 2022-es selejtezőjében szerepelt Molnár Gáborral (Molnargabo – Domination Esports) együtt.

Borkai Ádám a Blikknek azt is elmondta, napi négy-öt órát készül az előtte álló megmérettetésekre – édesapja, Borkai Zsolt támogatását pedig mindig maga mögött érezte.

Mindig egyértelmű volt, hogy sportolni szeretnék. Édesapám nagy példakép a számomra, de soha nem szólt bele, mivel foglalkozzak, én pedig inkább a labdajátékok iránt érdeklődtem. Támogatott, most sincs ez másként, ami nagyon jó érzés számomra.”

A Borkai Ádám (Boresz), Molnár Gábor (Molnargabo) összeállítású magyar válogatott a FIFAe Nations Cup európai selejtezőjének 1-es konferenciájában, a hétcsapatos másodosztály 6. helyén végzett, így nem jutott fel az első osztályba. A találkozókat a versenyzők Playstation 5 konzolon játszották. Részletes eredményeket itt talál!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik