Smidéliusz Bálint lett a hegyek ura

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.24. 11:16
null
Látványos, izgalmas versenyhétvégén vagyunk túl
A drifted.hu országos driftbajnokság hétvégi futama Magyarország egyik legszebb táján, a Bélkő-hegyen került megrendezésre. A hegyi szakasz még a legbevállalósabb pilóták számára is új kihívást jelentett, hiszen sokan most voltak első alkalommal ilyen jellegű versenyen.

A mezőny remekül vizsgázott, látványos csaták és egy-egy kisebb bukás is fűszerezte a szombati versenynapot. Sajnos a technika ördöge most is kibabrált számos versenyzővel. Zentai Sándor egyedi építésű hátulhajtós Focusát csak pár kör erejéig láthattuk, míg a kétszeres EB és OB bajnok Kerényi Ádám el sem jutott a verseny helyszínéig. Sajnos az M5 motor kompresszorra még a promóciós videó forgatása alatt gondolta úgy, hogy tüdőbeteg módjára fújja csak meg az erőművet, amit a csapatnak nem sikerült orvosolni.

A bajnokságban első alkalommal debütáló Kalbantner Géza az edzés folyamán kottázott el egy kanyart, melynek árok lett a vége. Az S14-es „Nizzan" futóműve csúnyán megsérült, így feladni kényszerült a versenyt. A mezőny legerősebb autóját terelő Nagy Gergely pedig közvetlen a kvalifikációk előtt bosszankodhatott joggal. A japán szívvel rendelkező 650 lóerős, 1JZ motoros gyönyörűen átépített E36-os hajtása ment el teljesen, így a verseny egyik nagy esélyese is búcsúzott a mezőnytől.

Nagy Gergely és Zahuczki Zsolt „Zacc" edzés közben

Az értékelést végző pontozóbíróknak nehéz volt a dolguk, hiszen minden kanyart nem láthattak az 1km-es távon. Épp ezért szakaszokra osztva, külön-külön helyezkedtek el, és folyamatos rádiózással tartották a kapcsolatot. Az edzés során a versenyzők szép lassan mérték fel a hegyi szakasz lehetőségeit, és saját technikai korlátjukat. Itt ugyanis mindenkinek bátrabban kellett autózni ahhoz, hogy egy-egy kanyar szépen összefűzve kiadja, és látványos autózással mutassák meg a nézőknek, hogyan is kell a hegyen kilinccsel előre autózni. A meghívott Ladások a betétfutamokon ezt rövidebb idő alatt mérték fel, de nem is csoda, hiszen a rally túra bajnokságban edződő és remek eredményeket elért pilótáknak óriási tapasztalatuk van és a lóerő hiányt hatalmas bátorsággal pótolták rendszerint.

Szerény költségvetéssel is lehet látványosan autózni

A kvalifikáció alatt már kimagasló eredmények születtek. A begyakorolt pályán délutánra már gyönyörű futamokat láthatott a publikum. A legnehezebb dolga a bajnokság élmezőnyében tanyázó Márton Zoltán „LakyBoy"-nak volt, ugyanis egész napos szervó szerelés után, gyakorlatilag edzés nélkül állt fel az éles köreire. Egy finomabb bemelegítő kör után a második futamra szépen oda pirított a mezőnynek és negyedikként zárta a selejtezőket. Őt követte Szili Krisztián, aki rendszerint a pálya első felében nyújtott lenyűgöző teljesítményt. Másodiként Simon Csaba terelte be az M3-as E36-os BMW-t, amivel szinte hiba nélkül fűzte le a pályát, míg a legjobbnak Dely Domonkos bizonyult, szintén egy M3-as Bömössel.

A kvalifikációgyőztes Dely Domonkos

„Nagyon jó volt ezen a brutálisan élvezetes pályán menni, remélem, hogy sok ilyen verseny lesz még a jövőben. A pályát nehéz volt összerakni, de a végén tudtuk, hol kell még bele váltani, hogy kiadja" – nyilatkozta Dely Domonkos a látványos versenyzői felvonulás alatt.

A legjobb 16 pilóta ezt követően a már megszokott páros csatába kezdett, ami kuriózum volt ezen a kihívásokkal teli nyomvonalon. Két évvel ezelőtt ugyanis az első hegyi drift versenyen Parádsasváron kisebb elvárások voltak a pilótákkal szemben. Most a szakmai stáb azonban nem tett különbséget az értékelés során egy hagyományos versenyhez képest. A legjobb 8 közé vezető úton a közönség nagy bánatára elvérzett a fehér E30 V8-at terelő Zahuczki Zsolt „Zacc", mivel Pelikán Gergővel vívott csatában a megforgás áldozata lett, így hiába dominált mindkét körben. Hasonló áldozat volt Márton Zoltán, aki viszont sokkal rosszabbul járt. Martinák Ferenccel vívott csatában követőként szépen ráautózott Feri cápájára, de az egyik kanyarban egy kicsit lecsúszott az ívről és épp telibevágott egy fatönköt, ami a versenyautót az árokba röpítette. Zoli kiszállt, gyorsan felmérte a károkat és csak annyit mondott mosolyogva „Esni is tudni kell!"

Martinák Ferenc és Márton Zoltán „LakyBoy" – a baleset előtt

Az egyetlen női versenyzőnek, Szántó Nikinek nagyon sokan szurkoltak, azonban Smidéliusz Bálint nagyon összeszedte magát erre a versenyre. Az autója is tökéletes volt végre és bár Niki nagyon megszorongatta Bálintot, végül vesztesként hagyta el a pályát. A bajnokságot vezető Galacs Gábor is elvérzett a bátran autózó Hutter Ferenc ellenében, és hasonló sorsa jutott Korin Gábor is, akit Zalabai Zsolt utasított maga mögé. A folytatásban Zsolt megkapta a kvalifikáció győztes Dely Domonkost és egy rendkívül impozáns csatát vívtak egymással. Nehezen tudtak döntetni a bírók, de végül Zsolt javára tették mindezt, aki ezzel már elődöntős volt. Ellenfele Pelikán Gergő lett, aki egy kicsit vontatott csatában kerekedett felül Martinák Ferenc ellenében.

A másik ágon Smidéliusz Bálint tovább remekelt, és kiverte az egész nap szépen autózó Simon Csabát. Az elődöntőben Szili Krisztiánt kapta ellenfélül, aki Hutter Ferencnek adott fricskát még a legjobb 8 között. A nap talán leglátványosabb csatáját hozta a Smidéliusz-Szili párosítás. Nem csoda, hogy a bírók elsőre nem is tudtak dönteni. Bálint a pálya első traktusában a közönségnek még azt is megmutatta, hogy egy szalagkorlátnak ütközés nem azt jelenti, hogy el kell venni. Hiába ért oda az autó popsija, fék helyett gázzal autózott tovább és verte meg végül Szili Krisztiánt.

Szili Krisztián és Smidéliusz Bálint csatája

Zalabai Zsoltnak kicsit könnyebb dolga volt, mivel az idei év újoncának, Pelikán Gergőnek még kevés tapasztalata van a profi mezőnyben, nem hogy a hegyen felfelé... A papírforma beigazolódott és Gergő a vigasztaló bronz csatában sem tudott győzni Szili Krisztián ellen, azonban eredményével így is elégedett lehet, hiszen élete legjobbja volt ez.

A döntőben tehát Zalabai Zsolt és Smidéliusz Bálint csapott össze. Szoros csatát vívtak, így a közönségnek sem lehetett egyértelmű a nap győztese. A bírók azonban minden láttak, így a hegyi drift idei királyának Smidéliusz Bálintot választották a díjátadó során.

„Nem túl kipihenten vágtunk bele a Bélapátfalvi túrába, a versenyt megelőző 2 napban folyamatos szerelés volt. A reggeli késés ellenére, sikerült elkezdeni az edzést és a kezdeti „nem szeretem".. „nem jó a pálya".. délre már "...va jó!!! Gyerünk!!! Gyerünk!!! lett". Nagyon köszönjük a szurkolást minden rajongónak, a barátságot és jó tanácsokat a csapattársaknak, mi, - ahogy eddig is- továbbra is mindent megteszünk! ...csak most ki is adta! ;-)" – Írta Facebook falán a Speed Drift Team.

A rendezvény árnyoldaláról is kell némi említést tennünk, mivel az engedélyezési procedúra elképesztően nehéz korlátokat emelt a szervezők útjába. Szerencsére végül zöld utat kapott a rendezvény és a szervezők is jelesre vizsgáztak, hiszen minden hatalmi szerv elégedetten bólogatott a versenyt követően. Épp ezért az alapok lefektetésén vagyunk még csak túl, és reményeink szerint jövőre ugyanitt egy nemzetközi mezőny várja majd azt, hogy bevegye újra a Bélkő-hegyet. A tárgyalások már most megkezdődtek, és talán a szépen zöldellő helyes ösvényre is rátaláltunk immáron. Itt szeretnénk megköszönni még egyszer a közönség kimagaslóan természet tudatos és kulturált szórakozását. Elképesztő példát mutattak arra ugyanis, hogy a természeti értékek megőrzésével párhuzamban egy hegyi autósport eseménynek igenis van helye ma Magyarországon.

Köszönjük!

A következő dzsembori augusztus 10-11-én kerül megrendezésre a tököli repülőtéren. Egy hétvégén 6 versenyt tartanak majd a szervezők, ahol többek között lesz Gymkhana EB és OB, Drift Street kategória EB és OB, valamint hazánkban első alkalommal debütál majd a Queen of Europe, azaz a női drift versenyzők nemzetközi mezőnye!

További információk, képek, videók a hegyi versenyről az alábbi Facebook oldalakon találhatóak:
http://facebook.com/driftedhu
http://facebook.com/HegyiDrift
http://facebook.com/gymkhanahu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik