Lóerők Éjszakája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.03. 15:45
Minden év egyik legjobban várt éjszakai eseményét rendezik szombaton a tököli reptéren. Immáron ötödik alkalommal gyűlnek össze a lóerők szerelmesei, hogy a nyári szezon kezdetét egy hatalmas bulival ünnepeljék. Autófanatikusok, motorosok, driftőrültek és a gyorsulás megszállottjai, sőt idén már a kamionosok is ott lesznek a Budapestről könnyedén megközelíthető helyszínen.

A szervezők idén is ki fognak tenni magukért, igaz tavaly nagyon magasra tették a lécet kitűnően sikerült hagyományokat őrző rendezvényükkel. Minden eddiginél nagyobb felhozatal várható a programok tekintetében, ahol akár családosok, baráti társaságok vagy nem csak a lóerőkbe szerelmes párok is megtalálják a maguk számára lebilincselő elfoglaltságot. A rendezvény a Ford majálissal kezdődik, ahol a márka rajongóira mókásabbnál mókásabb feladatok várnak, de saját képességeiket is ki tudják próbálni a gyorsulási, szlalom vagy az ügyességi akadály pályán biztonságos körülmények között. Mint tudjuk a drift szakában is találhatunk nem egy Ford márkajelezéssel ellátott igazi szörnyeteget, de nem csak ezeket láthatjuk a nap első felében, hiszen a drift szakág feltörekvő nemzedéke is ebben az időben fog egymással versenyezni.

A nap második felében érkeznek a Fritzen Fest, azaz a német autórajongók gyülekezete és több márka független klub is külön parkolót kap, hogy a nézők számára megmutassák csodaverdájukat. Természetesen mind közül a legnagyobb, azaz a Carstyling portál hatalmas tábora is ott lesz a Lóerők Éjszakáján és az egybegyűlt autó- és tuningőrülteket szépségverseny és hangnyomás mérés várja majd.

A forgó színpad körül várhatóan ismét igazi „Halálos Iram” hangulatban várhatjuk a lemenő nap csodás fényeit, de addigra a legnagyobb programok már javában beindulnak, így nem lesz sok időnk romantikázni! A kifutó pályán délután 4 órától kezdődik a móka. A GyorsulásiFutam OB versenye mellett megkezdődik a nagy érdeklődéssel várt kamionos gyorsulás, ahol kíváncsian várjuk, hogy rakományok nélkül milyen monstrumok érkeznek majd a 402 méteres bevetésre!

A nap fénypontjait természetesen idén is a drift arénában találjuk, hiszen az ország legjobb versenyzői gyűlnek össze a legnagyobb hazai éjszakai versenyen. A Drifted Országos Bajnokságban a SemiPro valamit a Pro kategóriákban szintén délután 4 órától kezdik meg a futamokat, és ahogy a Sebesség Fesztiválon is láthattuk ezúttal már mindkét kategória legjobb 16 versenyzője páros csatákban döntik el a továbbjutás sorsát. Aki még nem látott ilyen csatát, azoknak az esti fényekben felpimpelt több száz lóerős versenygépek garantált libabőrt fognak okozni.

A keresztben autózás művészei remélhetőleg idén is az összetartás jegyében gondolkoznak, és nem csak magukat hozzák el, hanem versenybe is szállnak, hogy képességeiket egy erős mezőnyben bizonyítsák. A Lóerők Éjszakáján rendszerint a régi veterán arcok is megszoktak lepni minket és szerencsére, ha minden igaz ez idén sem lesz másként.

A szünetekben látványos bemutatókat tartanak a továbbfejlesztett tököli drift arénában és a különleges fények, pályavilágítás és éjszakai hangulat nem mindennapi élményeket adnak majd a kilátogató nézőknek!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik