Az Év Meccse 1.0

191137 191137191137 191137
Vágólapra másolva!
2013.04.25. 10:04
A mai nappal megkezdődik a meccsdömping, amikor is legalább három "Év Meccse" következik három héten belül, és ha jól teljesítünk, akkor még...

Benfica-FenerA mai nappal megkezdődik a meccsdömping, amikor is legalább három "Év Meccse" következik három héten belül, és ha jól teljesítünk, akkor még egy döntőt is játszhatunk, ami ugye pláne az Év Meccse lesz. Meglepcsi, vagy oda-vissza Benfica győzelem? Tessék kapaszkodni, és irány Isztambul!Benfica-FenerA mai nappal megkezdődik a meccsdömping, amikor is legalább három "Év Meccse" következik három héten belül, és ha jól teljesítünk, akkor még egy döntőt is játszhatunk, ami ugye pláne az Év Meccse lesz. Meglepcsi, vagy oda-vissza Benfica győzelem? Tessék kapaszkodni, és irány Isztambul!

Kezdjük az alap információkkal: ellenfelünk a Fenerbahce, a török bajnokság második helyezettje. Hétvégi vereségük után úgy tűnik, hogy már sem előre, sem hátra nem fognak lépni, így még mi három, addig ők egy frontra koncentrálhatnak: az Európa-liga megnyerésére. Egy döntő egyébként a Fener történetének legnagyobb sikere lenne, csak hát szerencsére itt vagyunk mi, akik ezt nem hagyjuk. Az első meccset Isztamulban játsszuk, a csapat pedig a Mariott Hotel Asia-ban szállt meg, bár ez nem biztos, hogy nélkülözhetetlen információ bárki számára is.

Ha azt mondod Fenerbahce, én azt mondom, buzi Meireles, pedig ennél jóval több a török csapat. Fantasztikus hangulat fogja várni a Benficát, a fanatikus énem pedig azt mondja, hogy az a közeg megérdemel egy világra szóló sikert. De nem idén. Hiába építettek alapjában török játékosokra egy portugál szinten is erős keretet, ez a Fenerbahce még így is gyengébbnek tűnik, mint a Benfica. A török fociba ismét ömlik a pénz, egyes források szerint a török Szuperligában győzelmenként 500 ezer eurót folyósít a Török Szövetség: nem csoda, hogy a sárga-fekete oldalon Kuyt, Meireles, Kraszics, vagy Sow igazán minőségi légiósnak mondhatóak, míg a szomszédban simán telik Drogbára, Sneijderre, Rierára, vagy éppen Felipe Melóra (és akkor kihagytam Muslerát, Ebouét, Ujfalusit...). A Galatasaray ráadásul épp a héten szellőztetett meg egy 44 millió eurós vételi ajánlatot Jackson Martinezért.

Azonban míg a törököknél leszálló ágban vannak a jó nevű légiósok, addig egy Benfica meccset nézni időutazás: pontosan tudod, hogy pár év múlva ezeket az arcokat bambulhatod a Real Madrid, vagy a Chelsea mezében. Ami a másik oldalon a közönség fanatizmusa, az nálunk a játékosok becsvágya: sem Jorge Jesus, sem a játékosok nem értek még el ekkora sikert életükben, mint az Európa-liga győzelem lenne. Kemény kihívás kint kezdeni ezt a párharcot (ne feledjük, a Luz közönsége is fantasztikus, ha nem is ezen az ugrálós-pirós módon), hiszen mindenképp gólt kell lőnünk idegenben, különben a hazai meccs 90 perc gyomorgörcs lenne. Igaz, az mindenhogyan az lesz... A Bwin szerint amúgy Lima, vagy Cardozo fogja ezt/ezeket lőni, rájuk 2,4-es szorzót adnak, míg aki Salvióra tippel 2,6-al szorozhatja a tétet. Ola John 3-szoros, Gaitán 4-szeres pénzt hozhat, de a legviccesebb szorzói így is André Almeidának vannak, akire 6,5-szeres pénzt fizet a fogadóiroda, amivel nem kockáztatnak sokat, ugyanis eltiltott.Benfica-Fener

Apropó, hiányzók: Luisao sérülés miatt nem utazott a csapattal, míg Enzo Pérez szintén eltiltott. Luisao esete amúgy egészen érdekes lett így: meredek, ha a pályán van, azonban csapatkapitányként biztosan nagyon sokat jelent a csapatnak a jelenléte, így mégis bosszantó, hogy nem tudott a többiekkel utazni. Enzo esete tisztább, ugyanis benne látom az erőt, hogy Holdra rúgja Meirelest, meg úgy mindenkit, akit utolér, így kíváncsian várom, hogy André Gomes mennyire fog harapni a helyén. Tőle mondjuk mindent kíváncsian várok, hiszen tavaly a Sporting ellen nagyon meggyőző volt, de azért ez mégis egy El elődöntő 19 évesen, alig 7 felnőtt meccsel a lábában (ebből a hétből ráadásul az egyetlen BL fellépés 8 perc, a hétvégi meccs pedig 10 perc).

André Gomest azonban így is tartom akkora tehetségnek, és van mentálisan olyan erős, hogy egy pillanatig sem aggódom érte. Olyan nyomás alatt, mint ami a Sükrü Saracöglü stadionban fog a srácokra nehezedni, csak egy igazi Csapat képes teljesíteni. Nem árt azonban tisztában lenni azzal sem, hogy nyomás ilyenkor a hazaiakon is van, és például a Bajnokok Ligája selejtezőben ezt nem bírták el, és kiestek a Szpartak Moszkva ellen úgy, hogy emberelőnyben rohamozhattak egy hosszabbítást érő gólért. A Fenerbahce egyetlen El vereségét is hazai pályán szenvedte el a Borussia Mönchengladbach ellen, bár akkor már eredménytől függetlenül csoportelsők voltak.

Mivel 1-2 évente új celebeket igazolnak, ezért igazán érett csapatjátékkal nem rendelkeznek, inkább a hév viszi őket előre, amibe mind Dirk Kuyt, mind Meireles (krákog, felszív, kiköp) előélete tökéletesen beleillik. Ha tehetik, nem bonyolítják túl a dolgokat, ugyanakkor ha hagyjuk őket focizni, akkor Webo, Sow, Cristian és Kuyt nevét elég sokat fogjuk hallani. Ebben kulcsszerepe lesz Maticsnak és André Gomesnek, ugyanakkor ők ketten nem elegek: akár 4-4-2, akár 4-2-3-1 lesz a felállásunk, ezúttal a hátrébb vontabb csatárnak is ott kell hagynia a DNS-ét az ellenfél szűrőinek a tarkóján.

Főleg Meirelesén. Aki nem tudná, ő minden jóérzésű benfiquista ellenséglistájának top5-ös figurája, nálam konkrétan Bruno Alves csak akkor előzte őt vissza az első helyen, amikor Rodrigót hordággyal vitték le mellőle. Ezen a listán fent lenni azért is nagy teljesítmény, mert ide tényleg csak a szó legnemesebb értelmében vett köcsögök kerülnek fel. Bruno Alves, aki többek között lefejelte Nuno Gomest, a Hulk-Sapunaru páros, akiket jogerősen elítéltek testi sértésért egy Benfica-Porto után, Cristian Rodriguez, aki párezer euró miatt inkább a Portót választotta, illetve Witsel, aki ugye elment Oroszországba ahelyett, hogy velünk nyerjen trófeákat. Ide nem férnek fel olyan arcok, mint Moutinho, a romlott alma, a három balfasz, Roberto, Peixoto, és Emerson vagy éppen Ibrahimovic, akinek a 94. perces gólját magyar és svéd kommentárral is kívülről tudom.Meireles

Keresd meg a hat apró hibát a képen!

Meireles megtestesíti mindazt, ami a Porto: arrogancia, és ennek megfelelően mérhetetlen magabiztosság. Ő egy olyan Carlos Martins, akinek volt két nagyon menő idősebb bátyja, és akit az ágy alá bújtattak miközben cipelték fel szobára a csajokat. Kivarrt teste, és lerúgott csöves haja miatt őt mindenki ismeri, és valószínűleg sokaknak szimpatikus is. Pár pillanat alatt képes átvedleni aktuális csapata lelkületébe, legyen az egy Boavista-Porto váltás, vagy éppen egy Liverpool-Chelsea. A hozzá hasonló kemény fiúk Dél-Amerikában egy drog kartell zsoldosainak állnak, Európában viszont az erőszak mentes utat választják, és modellek, vagy focisták lesznek. 178 centiméteres magassággal neki csak az egyik út maradt nyitva...

Ráadásul a tavalyi BL kiesés bosszúhadjáratába is nagyon jól illik ez a meccs: először Meirelessel kezdjük, aki a döntő gólja után mutogatott a Benfica szurkolóknak (ez amúgy nem is biztos hogy így volt, állítólag azon a részen nem is ültek portugálok), majd a döntőben a Chelsea, mint egyesület nyalhatna bele a vereség keserű ízébe.

Addig viszont még van legalább 180 gatyaátizzadós perc...

Kezdés 21:05, de a DigiSport már 20:30-tól stúdió beszélgetéssel hangolódik a meccsre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik