PSG: Szerződéshosszabbítás? Most már nem téma – Neymar

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.14. 10:14
null
Neymar (jobbra), Paredes és Kimmich a lefújás utáni pillanatokban (Fotó: Getty Images)
A Bayern München elleni BL-továbbjutást követő nyilatkozatok során szóba került Neymar párizsi jövője is – és azok alapján, amit a nemzetközi sajtó idéz a brazil labdarúgótól, nem kérdés, hogy meghosszabbítja a szerződését.

 

„Szerződéshosszabbítás? Ez most már nem téma. Otthon érzem magam a PSG-nél, ez egyértelmű, sokkal boldogabb vagyok, mint korábban” – mondta az 1–0-ra elveszített, mégis elődöntőt hozó kedd esti meccs legjobbjának megválasztott Neymar a brazil TNT tévétársaságnak.

Mint ismert, Neymar szerződése jövő nyáron jár le, és az utóbbi hónapokban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy jól haladnak a hosszabbításról folytatott tárgyalások, de olyanok is, hogy a brazil mégis inkább elmenne, lehetőség szerint vissza Barcelonába, hogy újra együtt játszhasson Lionel Messivel.

A BL-elődöntőbe jutás, a csapatban rejlő potenciál a jelek szerint maradásra csábítja Neymart – ebben bízik Nasszer el-Kelaifi, a PSG elnöke is.

„Nagyon sokat fektettünk be a csapatba annak érdekében, hogy minden elérhető trófeát megnyerjen, így a Bajnokok Ligájáét is. Neymarnak és Kyliannak nem lenne mentsége, ha távozna. Mindent megtettünk, hogy mindent megnyerjünk, nagyon jó csapatunk van” – fejtegette a Neymar, Mbappé kettős maradásában reménykedő katari sportvezető.

Visszatérve Neymarra: megkérdezték tőle, szándékosan ünnepelte-e a továbbjutást Joshua Kimmich előtt, demonstrálni akart-e valamit ezzel.

„Nem akartam provokálni Kimmichet, én Leót (Paredes) kerestem, vele akartam ünnepelni. A sors úgy akarta, hogy ez éppen Kimmich előtt történjen, aki korábban kijelentette, hogy ők a jobbak, ezért ők fognak bejutni az elődöntőbe. De a sok labdabirtoklás éppen annyit ér, mint amikor egész este fűzöl egy csajt, aztán jön egy másik srác, öt perc alatt magába bolondítja, és vele megy el” – válaszolta vigyorogva a mindkét „játéktéren” otthonosan mozgó brazil.

Ami pedig az elpuskázott gólhelyzeteket illeti:

„Most kihagytam őket, de megígértem a Misternek (Pochettino), hogy az elődöntőben gól lesz belőlük.”

EMLÉKEZTETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–1 (0–1)
Párizs,
Parc des Princes, zárt kapuk mögött. Vezette: Orsato (olasz)
PSG:
Navas – Dagba, Danilo Pereira, Kimpembe, Abdou Diallo (Bakker, 58.) – Paredes, Gueye – Di María (A. Herrera, 88.), Neymar, Draxler (M. Kean, 72.) – Mbappé.Vezetőedző:Mauricio Pochettino
BAYERN MÜNCHEN:Neuer – Pavard, J. Boateng, L. Hernández, A. Davies (Musiala, 71.) – Alaba, Kimmich – L. Sané, Th. Müller, Coman – Choupo-Moting (Javi Martínez, 85.).Vezetőedző:Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Choupo-Moting (40.)
Továbbjutott:
aParis Saint-Germain, 3–3-asösszesítéssel, idegenben szerzett több góllal

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik