Női BL: Maradandó élményt jelentett a lányoknak a Groupamában játszani

Vágólapra másolva!
2020.11.03. 21:20
null
Maradandó élményt jelentett az FTC játékosainak, hogy a Groupama Arénában léphettek pályára (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros női labdarúgócsapata 6–1-es győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójából. A luxemburgi Racing FC Union elleni találkozó után a két vezetőedző értékelt. 


„Picit túlizgultuk a mérkőzés elejét,
ezért elég feszülten kezdtünk, az első tíz-tizenöt percben nem akart összeállni a játékunk –
mondta Dörnyei Balázs, az FTC vezetőedzője annak ellenére, hogy már a 7. percben 2–0-ra vezettek. – Utána is hullámzóan teljesített a csapat, szép gólokat rúgtunk, de nagyon sok helyzetet hagytunk ki. Ezt annak a rovására írom, hogy egészen új élmény volt a játékosoknak a Groupama Arénában pályára lépni, sőt, még én is a hatása alatt voltam. Amikor már biztos volt a győzelem, akkor meg a koncentráció hiányzott a játékosokból. Az eredménnyel elégedettnek kell lennem, továbbjutottunk, várjuk a második kört. Nem kérdés, hogy ott már sokkal nehezebb mérkőzés vár ránk. Két és fél hetünk van rá felkészülni. Bízunk benne, hogy azt is hazai pályán játszhatjuk.”

Örömét fejezte ki, hogy a játékosok közül mindenkit pályára tudott küldeni, úgy fogalmazott, hogy a lányok megérdemelték. Továbbá köszönetet mondott a klubnak, hogy miután kiderült, itthon lesz a mérkőzés, a rövid idő ellenére lehetővé tették, hogy a Groupama Arénában játsszák le a találkozót. Hozzátette, maradandó élményt szereztek ezzel a lányoknak.

Azt egyelőre nem tudja megmondani, hogy a Ferencvárosnak kedvez-e az idei lebonyolítás, azaz a csoportkör helyett fordulónként egy meccsen dől el a továbbjutás. De ahogy említette is, a második selejtezőkörben nehezebb dolguk lesz, hiszen négy-öt nagyon erős, illetve három-négy olyan csapat közül kerülhet ki az ellenfél a november 6-i sorsoláson, amely hasonló játékerőt képvisel. Egy biztos, bravúrral lesz szükség a 32 közé jutáshoz.

Az NSO Tv kérdésére, miszerint bosszantja-e a kihagyott ziccerek sorozata, vagy ezúttal ez megbocsájtható a lányoknak, így felelt.

„Ma megbocsájtható, de ha ez egy másik mérkőzés, akkor egészen másképpen válaszolnék. Most mindenki boldog az öltözőben, miközben a másodedzőmmel arról beszélgettünk, hogy nekünk hiányérzetünk van. Bár ez mindegyik mérkőzésre igaz, és ez lehet az előrelépés záloga is. Örülünk egy napot a mai sikernek, aztán dolgozunk a hibák kijavításán.”

Alexandre Luthardt, a Racing FC Union vezetőedzője a következőket mondta.

„Érvényesült a papírforma. Nagyon komoly fizikai különbség van a lányok között, ez eléggé szembetűnő volt a pályán. Miután az első félidőt követően négy-egyes hátrányban voltunk, nem volt egyszerű felállni a második félidőre, amelyben számos helyzete akadt ellenfelünknek. Kijött a két csapat közti különbség, a Ferencváros játékosai sokkal képzettebbek, erősebbek, a jövőben sokkal több felkészülést igényel egy ilyen vetélytárssal való találkozó.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ

1. FORDULÓ
FERENCVÁROS–RACING FC UNION (luxemburgi) 6–1 (4–1)

Budapest,Groupama Aréna,391néző.Vezette:Milkova (bolgár)
FERENCVÁROS:Bednar (Barti, 74.) – Mosdóczi, Róth R. (Hasanbegovic, 60.), Zlidnis, Czellér – Fenyvesi, Brandon (Papp L., 60.), Pusztai – Cameron (Nagy Viktória, 60.), Vágó F., Ivanusa (Siklér, 74.).Vezetőedző:Dörnyei Balázs
Gólszerző:Ivanusa (6.), Vágó F. (7., 62.), Pusztai (42., 45+3.), Cameron (58.), ill. Silvia Machado (25.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik