Női BL: Jakabfi duplázott, Marozsánék megverték a Juvét

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 18:50
null
Marozsán Dzseniferék a győztes gólt ünneplik a Juventus stadionjában (Fotó: Getty Images)
Jakabfi Zsanett csapata, a VfL Wolfsburg 5–0-ra nyert idegenben a Szpartak Szubotica ellen, míg Marozsán Dzsenifer együttese, a címvédő Olympique Lyon vert helyzetből felállva 3–2-es győzelmet aratott a Juventus vendégeként a női labdarúgó Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutásért kiírt párharc első mérkőzésén.

Nem állt távol a Juventus attól, hogy véget vessen az Olympique Lyon három és fél éve – 2017 áprilisa óta – tartó veretlenségi szériájának a Bajnokok Ligájában, ám a sorozat legutóbbi öt kiírásának győztese, a Marozsán Dzsenifert végig a soraiban tudó francia csapat a csereként beálló Melvine Malard első európai kupagóljának is köszönhetően fordított 1–2-ről, és egygólos előnyből várhatja a jövő keddi (december 15-i) visszavágót.

Jakabfi Zsanett két góllal járult hozzá a Wolfsburg 5–0-s szabadkai sikeréhez, az első, 4. percben lőtt gólja igazán szépre sikeredett.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (Jakabfi góljai 0.27-től és 3.04-től)

Csiki Anna együttese, a svéd bajnok Göteborg otthon 2–1-re kikapott a Manchester Citytől, míg a Zágor Bernadett-tel felálló osztrák St. Pölten 2–0-ra nyert otthon az FC Zürich ellen.

A 2019-es döntős FC Barcelona 4–1-re nyert Eindhovenben a PSV vendégeként. A katalánok első gólját szerző Jennifer Hermosóról tudni érdemes, hogy az elmúlt hétvégén mesternégyessel járult hozzá a Santa Teresa 9–0-s legyőzéséhez a spanyol bajnokságban, ezzel lehagyta Sonia Bermúdezt (123) a Barcelona női csapatának mindenkori góllövőlistáján, és most már 126 találattal áll az élen.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Szpartak Szubotica (szerb)–VfL Wolfsburg (német) 0–5
Wolfsburg: Jakabfi Zsanett végigjátszotta a meccset, és két gólt szerzett.
Juventus (olasz)–Olympique Lyon (francia, címvédő) 2–3
PSV (holland)–FC Barcelona (spanyol) 1–4
Göteborg (svéd)–Manchester City (angol) 1–2
Göteborg: Csiki Anna kezdőként a 76. percig volt a pályán, és az 53.-ban sárga lapot kapott.
Benfica (portugál)–Chelsea (angol) 0–5
St. Pölten (osztrák)–FC Zürich (svájci) 2–0
St. Pölten: Zágor Bernadettet a 66. percben cserélték le.
Sparta Praha (cseh)–Glasgow City (skót) 2–1
Lancshuti (grúz)–Rosengard (svéd) 0–7
Zsitlobud-2 Harkiv (ukrán)
–BIIK Kazjgurt (kazah) 2–1
FK Minszk (fehérorosz)–Lilleström (norvég) 0–2
Servette (svájci)–Atlético Madrid (spanyol) 2–4
Pomurje (szlovén)–Fortuna Hjörring (dán) 0–3

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
14.00:
Fiorentina (olasz)–Slavia Praha (cseh)
17.00: Górnik Leczna (lengyel)–Paris Saint-Germain (francia)
18.00: Ajax (holland)–Bayern München (német)
18.00: Valerenga (norvég)–Bröndby (dán)
A párharcok visszavágóira a jövő héten kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik