Női BL: az albánok jobban rúgták a 11-eseket, kiesett az FTC

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 22:47
null
Hiába volt sok helyzete a Ferencvárosnak, tizenegyesek után kikapott az albán bajnoktól (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/noi-csapat/hirek/noi-bl-vllaznia-ftc-telekom-eluo" target="_blank"><strong>fradi.hu</strong></a>)
A női labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében a Ferencváros 0–0-s döntetlent játszott az albán Vllaznia együttesével, majd tizenegyesekkel 3–1-re kikapott.



A Ferencváros a 11. csoportba kapott besorolást, amely az egyetlen háromcsapatos selejtezőcsoport volt. Az albán bajnok Vllaznia kiemeltként erőnyerő volt az elődöntőben, így a Fradi a házigazda lengyel bajnok Czarni Sosnowieccel csapott össze a minitorna döntőbe jutásáért. Dörnyei Balázs együttese remek mérkőzésen 2–1-es győzelmet aratott kedden.

A mérkőzés elején az albán csapat magasan letámadta a Ferencvárost, ám a „zöld-fehérek” jól állták a sarat, s az első öt perc után támadásokat is kezdeményeztek – Vágó indult meg legtöbbször az ellenfél kapuja felé. A 10. percben könnyen megszerezhette volna a vezetést az FTC, Csányi 18 méterről leadott lövése azonban a lécet találta telibe.

Az első félidő közepén már a Vllazniának kellett erősen bekkelnie, a Ferencváros magabiztosan tartotta a labdát. A 25. percben ismét Vágó iramodott meg, jobbról cselezett befelé, s ballal bombázott, de a kapus hárítani tudott. Néhány perccel az első félidő vége előtt már a vendégek hálóőre sem tudott közbeavatkozni Vágó helyzeténél, ám a partjelző igen – a támadó hiába fektette el a kapust, lesről indult, így a félidőben maradt a gól nélküli döntetlen.

A fordulás után is inkább a Ferencváros próbált kezdeményezni, de az albán csapat veszélyesen kontrázott, az 54. percben Bednarnak óriási védést kellett bemutatnia, hogy maradjon a 0–0.

A második félidőben már nem igazán jöttek a ferencvárosi helyzetek, egyre idegesebben futballoztak a lányok, de ezt nem tudta kihasználni a Vllaznia – jöhetett a hosszabbítás.

Rögtön a hosszabbítás elején Pusztai törhetett egyedül kapura, a döntő pillanatban azonban utolérte egy albán védő, és szerelni tudta. A 118. percben Vágónak volt még egy csúsztatása, de végül a kétszer tizenöt perc alatt sem tudott egyik csapat sem gólt szerezni, így tizenegyesek döntöttek a továbbjutás sorsáról.

A tizenegyespárbajban Vágó, Pusztai és Szabó is rontott, míg az albánok nem hibáztak, így a Ferencváros 3–1-re alulmaradt a Vllazniával szemben.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
KF Vllaznia (albán)–Ferencváros 0–0 – 11-esekkel 31
Sosnowiec,Stadion Ludowy,100néző.Vezette: Antoniou (görög)
Vllaznia: James Buhlgas –Misini, Gjini, Tidder, Maliqi – Franja, Krasniqi, Berisha, Curraj – Doci, Lufo (Zarka, 75.; Ramadani, 119.). Vezetőedző: Nikolin Leka
Ferencváros: Bednar – Mosdóczi, Zlidnis, Lukas – Ivanusa (Nagypál, 108.), Fenyvesi, Brandon (Nagy V., 59.), Csányi (Németh, 69.), Szabó V. – Vágó, Pusztai. Vezetőedző: Dörnyei Balázs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik