„Nem banditák, csak erkölcstelenek a Sahtarnál”

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 08:34
null
Jogos az öröm a Juvénél: közel a továbbjutás (Fotó: Reuters)
A Juventus remekül játszott, 3–0-ra nyert a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája keddi játéknapján, Angelo Alessio pedig a találkozót követően a csapat eltiltott vezetőedzőjét, Antonio Contét méltatta. A kiesés szélére sodródó Chelsea kapusa, Petr Cech szerint az előző szezon egy álom volt a londoniak számára, ez viszont már egészen más. A Nordsjaellandnál egy egészen elképesztő, sportszerűtlen gól miatt puffognak, az eset miatt a Sahtart irányító Mircea Lucescu elnézést is kért.

A Juventus tovább nyújtotta veretlenségi sorozatát az európai kupaporondon. Az Öreg Hölgyet már tizenöt mérkőzés óta senki sem tudja legyőzni. Ilyen sorozatra legutóbb 27 évvel ezelőtt volt képes Torino büszkesége. Antonio Conte csapata ezzel a sikerrel kiváló helyzetbe került a továbbjutást illetően.

„A taktikát természetesen Antonio Conte dolgozta ki, mint mindig, ő döntött arról, hogy az elején nekiugrunk az angoloknak. Nagy mérkőzés volt, de nem jutottunk még tovább, Ukrajnában is ilyen elszántan kell futballoznunk, mint most, a Chelsea ellen. A győzelem a csapat érdeme, amely mindent megtett ezért; és tegyük hozzá, Petr Cech remekelt az ellenfélnél, ugyanúgy, mint a Lazio elleni bajnokin Federico Marchetti. A közönség most is kiállt Conte mellett, ez megható volt” – mondta a 3–0-ra megnyert találkozót követően a Juventus másodedzője, az eltiltott Contét helyettesítő Angelo Alessio.

ERKÖLCSTELENEK

A csoport másik mérkőzésén a Nordsjaelland egy ideig egyenrangú ellenfele volt a Sahtar Donecknek, az ukránok azonban a második félidő elején eldöntötték a három pont sorsát – végül 5–2-re nyertek. A sikerrel pedig a doneckiek biztosították a helyüket a legjobb tizenhat között. Az más kérdés, hogy az első ukrán gól finoman szólva is érdekes/sportszerűtlen körülmények között született.

„Azt azért nem mondanám, hogy a Sahtarnál banditák vannak, de az biztos, hogy néhány játékosuk, főnökük és edzőjük minden erkölcsöt nélkülöz. Először is, ez a játékos választása volt. Edzőként mindig a játék és az ellenfél iránti tiszteletről beszélünk. Az én világomban ez nagyon sportszerűtlen viselkedésnek számít, akár még piros lapot is kaphatott volna érte Luiz Adriano” – dühöngött a dán csapat vezetőedzője, Kasper Hjulmand.

Mint ismert, a Sahtar egy sérülést követően, 1–0-s vezetésnél visszarúgta a labdát a Nordsjaellandnak, Luiz Adriano azonban lecsapott a labdára és gólt szerzett.

„Megkérdeztem tőle, hogy mi történt. Azt mondta, hogy ez ösztönös volt, csak meglátta a labdát, és gólt lőtt. Az Nordsjaelland megérdemelten vezetett, mi pedig csak kettő egy után kezdtünk el futballozni. Kár, hogy megtörtént ez az eset. Nagyon sajnálom” – kért elnézést a történtek miatt Mircea Lucescu, a vendégek vezetőedzője.

Gianluigi Buffon erődemonstrációról beszélt, míg csapattársa, Leonardo Bonucci szerint a legjobbat hozták ki magukból a címvédő ellen.

„Sok szép győzelmet értem már el, de amikor egy ilyen erődemonstrációt tartasz, arra mindenki felfigyel – így a hazaiak kapusa, Gianluigi Buffon a lefújást követően, még a pályán nyilatkozva. – Meggyőzően játszott mindegyik csapatrészünk, Európa és Olaszország számára is bizonyítottunk mai játékunkkal. Nekünk, futballistáknak nem voltak kétségeink, biztosak voltunk a győzelemben. Túl kell jutnunk a csoporton, és megvan erre az esélyünk, de ha kiesnénk, akkor is megmutattuk, hogy egyenlő vetélytársai vagyunk Európa élcsapatainak. Ma jobbak voltunk, szervezettebbek, frissebbek. Domináltunk a mérkőzésen, de kaphattunk volna mi is gólokat, ha kissé pontosabbak az angolok.”

„Tudtuk, hogy a legjobbat kell magunkból kihozni a címvédő ellen, és meg is tettük ezt, ez kellett a sikerhez. Nem olyan csapat most a Juventus, hogy folyton csak védekezzen, mindig a három pont megszerzése a célunk, a csoport utolsó mérkőzésén is. Még akkor is, ha tudjuk: elég nekünk Ukrajnában a döntetlen is a továbbjutáshoz” – értékelt Leonardo Bonucci, a Juventus védője.

Miután a Juventus gyakorlatilag kiütötte a címvédőt, a londoni klub kapusa, Petr Cech elmondta, míg az előző idény valóságos álom volt, addig a mostani valami egészen más.

„A múlt idényben a BL valóságos álom volt, most egészen más. Nem rémálom, de nagyon csalódást keltő – idézi a BBC Cecht. – A hozzáállásunk sokkal jobb volt, mint az elmúlt néhány mérkőzés során. Az első játékrész borzasztóan nehéz volt, kidolgoztunk ugyan helyzeteket, de ezeket be kellett volna lőni. Ez volt a különbség a két csapat között. A Juve szerencsés, megpattanó lövéssel jutott előnybe, ettől függetlenül megérdemelten nyert. Korábban azt mondtuk, saját kezünkben van a sorsunk, nos, mostantól már nem. Mindenképpen győznünk kell az utolsó meccsünkön, és bízni a jó sorsban.”

Persze annak fényében nem is olyan meglepő a Chelsea veresége, hogy a londoni klub fennállása során eddig mindössze egyszer nyert Olaszországban. A 2003–2004-es szezonban aratott 4–0-s sikertől azonban kedden messze állt a csapat. Ráadásul ezúttal sem szerzett gólt a Chelsea, s ezzel 18 mérkőzés után megszakadt az a kiváló sorozat, hogy az angolok minden meccsükön betalálnak a kapuba.

Az utolsó fordulóban a Juventusnak a döntetlen is elég a Sahtar ellen a továbbjutáshoz. Ez esetben a Chelsea az Európa-ligával vigasztalódhatna.

A SAHTAR ELSŐ GÓLJA

NORDSJAELLAND–SAHTAR DONECK 2–5
JUVENTUS–CHELSEA 3–0



BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ – EMLÉKEZTETŐ
E-CSOPORT
JUVENTUS (angol)–CHELSEA (angol) 3–0
Torino, Juventus Arena, 39 670 néző.Vezette: Cakir (török)
Juventus: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Lichtsteiner (M. Cáceres, 68.) Marchisio, Pirlo, Vidal, K. Asamoah – Vucsinics (Giovinco, 82.), Quagliarella (Pogba, 89.). Megbízott edző: Angelo Alessio.
A kispadon: Storari (k.), Pepe, Giaccherini, Matri
Chelsea: Cech – Azpilicueta (Moses, 60.), Ivanovics, G. Cahill, David Luiz, A. Cole – Mikel (F. Torres, 71.), Ramires – Oscar, Hazard – Mata. Menedzser: Roberto Di Matteo.
A kispadon: Turnbull (k.), Bertrand, Romeu, Marin, Piazón
Gólszerző: Quagliarella (38.), Vidal (61.), Giovinco (90.)
Nordsjaelland (dán)–Sahtar Doneck (ukrán) 2–5
Gólszerző: Nordstrand (24.), Lorentzen (30.), ill. Luiz Adriano (26., 53., 81.), Willian (44., 50.)

AZ ÁLLÁS
M Gy D V L-K Gk P
1. Sahtar Doneck 5 3 1 1 12– 7 +5 10
2. Juventus 5 2 3 11– 4 +7 9
3. Chelsea 5 2 1 2 10– 9 +1 7
4. Nordsjaelland 5 1 4 3–16 –13 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik