„Miért ne sikerülhetne?” Szoboszlaiék továbbjuthatnak, ha legyőzik a Poolt

BABJÁK BENCE, TÖRÖK ATTILA (Salzburg)BABJÁK BENCE, TÖRÖK ATTILA (Salzburg)
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 08:46
Szoboszlai Dominikék a sorozat címvédőjének legyőzésével juthatnak az egyenes kieséses szakaszba, ám az angolokat irányító Jürgen Klopp szerint kétszer nem követik el ugyanazt a hibát – a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában élen álló Liverpool a Salzburg otthonába látogat.
Szoboszlai Dominikék (balra) „lovacskázással” hangoltak a Liverpool elleni csatára (Fotók: Török Attila)
A KÉT CSAPAT SZERDAI TRÉNINGJÉRŐL KÉSZÜLT KÉPEINKET MEGTEKINTHETI GALÉRIÁNKBAN – KATT A KÉPRE!

 

„A keddi meccs miatt érkeztek, igaz?” Az ízletes süteményeket kínáló salzburgi pékség eladónője rögtön nekünk szegezte a kérdést, amint magyarra váltottunk az üzletében.

Na igen...


Ausztria egyik ékköve télen is turisztikai célpontnak számít, a Mirabell-kastély, a karácsonyi vásár vagy éppen Wolfgang Amadeus Mozart szülőháza decemberben is vonzó nevezetesség, ezúttal azonban a kultúra és a történelem helyett a futball szolgáltatja a beszédtémát: a városban az év meccsére készülnek. A története során először Bajnokok Ligája-csoportkörben szereplő RB Salzburg kedd este a Liverpoolt fogadja az utolsó fordulóban, esetleges győzelmével az osztrák csapat a nyolcaddöntőbe juthatna, a címvédő pedig búcsúzhatna a sorozattól. Nem csoda, hogy a Salzburger Nachrichten napilap internetes felülete már vasárnap este megkezdte a mérkőzés „percről percre” történő felvezetését, az Österreich napilap címlapján a BL-címvédő ásza, Mohamed Szalah, valamint az európai porondra valósággal berobbanó, öt csoportmeccsen nyolc (!) gólt szerző Erling Haaland szerepel egymás mellett. A kisebb csodával felérő hazai győzelemért ugyanakkor a norvég támadó mellett más is sokat tehet. A magyar válogatott tizenkilenc esztendős középpályása, Szoboszlai Dominik a kispadról nézte végig együttese hétvégi bajnokiját, és tekintve, hogy az eddigi öt BL-találkozóból négyszer kezdőként lépett pályára, vélhetően a kedd esti összecsapásra pihentette Jesse Marsch vezetőedző.

ÍGY KÉSZÜLNEK A LEHETSÉGES FŐSZEREPLŐK

Erling HAALAND
a Salzburg 19 esztendős norvég támadója

– Nincs veszítenivalónk. Felszabadultan kell pályára lépnünk, és mivel karrierem eddigi legnagyobb összecsapására készülök, minden percét szeretném kiélvezni. Álomszerűen alakult az eddigi idényünk, amelyet nagyrészt a fiatal és az idősebb játékosok közti összhangnak, valamint a remek csapategységnek köszönhetünk. Tudom, hogy a Liverpool fantasztikus csapat, de a Salzburg szintén. Ami pedig a jövőmet illeti, folyamatosan hallom a klubváltásról szóló pletykákat, de a bizonytalan jövő helyett a jelenben szeretek élni – pláne, ha a Liverpool az ellenfél.

Jordan HENDERSON
a Liverpool csapatkapitánya

– Az idény egyik legfontosabb meccse vár ránk, és csak akkor juthatunk tovább, ha száz százalékot adunk. Az utóbbi két évben hasonló cipőben jártunk, akkor is fontos volt az utolsó csoportmeccs a továbbjutás szempontjából, de mindig megoldottuk a fel- adatot. Kellően magabiztosak és erősek vagyunk ahhoz, hogy ezúttal se bukjunk el, és az Anfielden játszott meccs után tudjuk, melyek azok a hibák, amelyeket nem követhetünk el a Salzburg ellen. A mostani időszakban egymást érik a fontos találkozók, de ezúttal sem tehetünk mást, kimegyünk a pályára, és megmutatjuk, mire vagyunk képesek.


„Miért ne sikerülhetne? A Genk elleni legutóbbi csoportmeccsünk óta csak ezt kérdezgetem magamtól – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az osztrák együttes nyáron kinevezett amerikai vezetőedzője. – Tudjuk, milyen játékkal szeretnénk érvényesülni, de a taktikánál talán fontosabb, hogy kellő agresszivitással, önbizalomtól duzzadva és az utolsó percig koncentrálva futballozzunk. Az angoloknak végig érezniük kell, hogy ott lihegünk a nyakukban. Megpróbáljuk megkeseríteni az ellenfél életét, még akkor is, ha az a Liverpool.”

A tengerentúli szakembernek testbeszéde és kisugárzása is alátámasztotta mondandóját, nevezetesen, hogy játékosainak élvezniük kell a pillanatot. Bár a tét hatalmas, a negyvenhat esztendős edző kisimult arccal, végig mosolyogva válaszolt a felé záporozó kérdésekre, s az ellenfél legmélyebb tisztelete mellett sugárzott mérhetetlen hitet saját csapata felé.


„Az eddigi meccseinken támadó szellemben léptünk pályára, a játékosok betartották a taktikai utasításokat, és menet közben is képesek voltak váltani
– folytatta Jesse Marsch. – Az eddigi öt találkozónak köszönhetően nagyobb nemzetközi rutinnal és önbizalommal várják a keddi erőpróbát, amellyel megkoronázhatjuk a BL-idényünket. Otthon lépünk pályára, talán sikerülhet.”

A garantáltan telt házas meccset megelőző napon már a Red Bull Arena székein pihentek a kezdő sípszó előtti élőképhez szükséges papírlapok, a helyiek pedig egyre többször emlegették fel a 2000–2001-es idényben a legjobb tizenhat közé jutó, a magyar válogatott hátvéddel, Korsós Györggyel felálló Sturm Graz példáját. A feszültségnek és a stressznek a hazaiak edzésén sem volt nyoma, a nevetve labdázgató, egymás hátára ugráló, társukat cipelő salzburgi labdarúgók inkább hasonlítottak a játszótéren szabadjára engedett kisiskolás fiúkra, mint életük lehetősége előtt álló labdarúgókra. A reménykedés, valamint az optimizmus már-már a kívülállóra is átragadt volna, ám az este leszálltával az ég beborult, elkezdett szakadni az eső, 18.40-kor pedig a stadionhoz közeli repülőtéren landolt egy Liverpoolból induló gép, amelynek fedélzetén viszont senkit sem érdekelt, mennyire áhítja a Salzburg a sikert.

A BL-címvédője edzés helyett csak könnyed sétát tett a stadionban – a találkozó előtti utolsó gyakorlást kedd délben, az otthoni edzőpályáján tartotta –, a Jürgen Klopp által az utóbbi két évben tökéletességig csiszolt, kíméletlen gépezet „alkatrészei” néhány percig járkáltak a játéktéren, míg a VIP-teremben rendezett sajtótájékoztatón a német szakvezető hamar középpontba került, amikor Jordan Henderson egyik válasza után kijavította a pontatlanul fordító tolmácsot.

„Amint látják, máris megfelelő hőfokon égek – mondta a tőle megszokott lazaságot és könnyedséget ezúttal nélkülöző, önmagához képest meglehetősen feszültnek tűnő német edző. – A legutóbbi forduló után Salzburgban és Nápolyban is örültek, mert így az utolsó fordulóban rendezett meccs döntővel ér fel. Két hetünk volt erre felkészülni, és nem mi játszunk győzelmi kényszerben. A Salzburgnak nyernie kell ellenünk, ami lehetséges, ettől is szép a futball, de mi is ott leszünk a pályán. Nem számítunk tipikus BL-győztes csapatnak, mert jóllakottság helyett továbbra is éhesek vagyunk a sikerre, az Anfielden pedig megmutattuk, hogy képesek vagyunk irányítani a játékot az osztrák csapat ellen. Az első félidőben háromgólos előnybe kerültünk, elismerem, utána a Salzburg kihasználta az általunk felkínált lehetőséget, egyenlített, de kétszer nem követjük el ugyanazt a hibát. Az osztrákok mondhatják, hogy egy meccsen bármi megtörténhet, csakhogy a mostani Liverpool elleni meccs egyetlen másik összecsapáshoz sem hasonlítható.”

A Premier League-et nyolcpontos előnnyel vezető együttes szakvezetőjétől azt is megkérdezték, készül-e specifikusan valamelyik salzburgi játékosra.

„Ön Norvégiából érkezett, igaz? – kérdezett vissza Jürgen Klopp. – Senkit sem szeretnék kiemelni az ellenféltől, mert ha most Erling Haalandról kezdek beszélni, akkor ugyanezt a kérdést a japán, a dél-koreai vagy éppen a magyar újságíró is felteheti. A Salzburgban fiatal, kreatív, ambiciózus játékosok futballoznak, az egyesület sokat dolgozott azért, hogy eljusson a BL-csoportkörbe, most bravúrra készül, de az utóbbi években bizonyítottuk, hogy a nagy tét feldobja, nem pedig összeroppantja a Liverpoolt.”

A legvérmesebb salzburgi szurkolókat leszámítva szinte mindenki ugyanazt gondolja: kedd este ismét bizonyít a címvédő.

Aprócska magyar zászló díszíti Szoboszlai Dominik BL-stoplisát
Aprócska magyar zászló díszíti Szoboszlai Dominik BL-stoplisát

 

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT

December 10., kedd
18.55: Napoli (olasz)–Genk (belga)
18.55: Salzburg (osztrák)–Liverpool (angol)

A CSOPORT KORÁBBI EREDMÉNYEI

Szeptember 17., kedd
Napoli (olasz)–Liverpool FC (angol) 2–0 (Mertens 82. – 11-esből, F. Llorente 92.)
Salzburg (osztrák)–Genk (belga) 6–2 (Haaland 2., 34., 45., Hvang Hi Csan 36., Szoboszlai 45+3., Ulmer 66., ill. Lucumi 40., Samatta 52.)
Október 2., szerda
Liverpool (angol)–Salzburg (osztrák) 4–3 (Mané 9., Robertson 26., Szalah 36., 69. ill. Hvang 39., Minamino 56., Haaland 60.)
Genk (belga)–Napoli (olasz) 0–0
Október 23., szerda
KRC Genk (belga)–Liverpool FC (angol) 1–4 (Odey 88., ill. Oxlade-Chamberlain 2., 57., Mané 77., Szalah 87.)
FC Salzburg (osztrák)–Napoli (olasz) 2–3 (Haaland 40., 72. – az elsőt 11-esből, ill. Mertens 17., 64., Insigne 73.)

November 5., kedd
Napoli (olasz)–Salzburg (osztrák) 1–1 (Lozano 43., ill. Haaland 11. – 11-esből)
Liverpool (angol)–Genk (belga) 2–1
(Wijnaldum 14., Oxlade-Chamberlain 53., ill. Samatta 40.)

November 27., szerda
Liverpool (angol)–Napoli (olasz) 1–1 (Lovren 65., ill. Mertens 21.)
Genk (belga)–Salzburg (osztrák) 1–4 (Samata 85., ill. Daka 43., Minamino 45., Hvang Hi Csan 69., Haaland 87.)

A E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 5 3 1 1 11–8 +3 10
2. Napoli 5 2 3
7–4 +3 9
3. Salzburg 5 2 1 2 16–11 +5 7
4. Genk 5 1 4 5–16 –11 1


BAJNOKOK LIGÁJA,
CSOPORTKÖR – A KEDDI PROGRAM
6. FORDULÓ

E-CSOPORT
18.55:
Napoli (olasz)–Genk (belga) (Tv: Spíler2)
18.55: Salzburg (osztrák)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
21.00:
Borussia Dortmund (német)–Slavia Praha (cseh)
21.00: Internazionale (olasz)–Barcelona (spanyol) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
21.00:
Olympique Lyon (francia)–RB Leipzig (német) – élőben az NSO-n!
21.00: Benfica (portugál)–Zenit (orosz)
H-CSOPORT
21.00:
Chelsea (angol)–Lille (francia)
21.00: Ajax (holland)–Valencia (spanyol) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik