Ifi BL: bosnyák ellenfelet kapott az MTK az első körben

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 15:24
null
Az MTK U19-es labdarúgócsapata a bajnoki cím megszerzése után (Fotó: mtkbudapest.hu)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette az ifjúsági Bajnokok Ligája (Youth League) 1. fordulójának sorsolását. Az MTK U19-es labdarúgócsapata a bosnyák Zrinjskivel találkozik majd, továbbjutás esetén pedig a svéd Elfsborg vagy a dán Midtjylland következhet a magyar bajnoknak.

 

A 2018–2019-es U19-es magyar bajnokságot megnyerő MTK az ifi BL bajnoki ágának első fordulójában a bosnyák Zrinjskivel találkozik. Az első mérkőzést október 2-án, a visszavágót október 23-án rendezik meg.

Ha Pölöskei Gábor együttese kiharcolja a továbbjutást, a svéd Elfsborggal vagy a dán Midtjyllanddal játszhat. A második forduló meccseit november 6-án és november 27-én rendezik.

„Egyelőre nehéz részletesebben értékelni a sorsolást, mert mélyebben még nem ismerjük az ellenfelünket. Most viszont el is kezdődik az ellenfél feltérképezése, szerencsére van időnk felkészülni. Ezen a szinten mindegy egyébként, hogy kivel játszunk, komoly kihívás lesz, de mellette óriási élmény a játékosoknak. Viccesen mondhatom, hogy nyáron jártam egyébként Boszniában, Mostarban, igaz akkor turistaként csak a hidat néztem meg, a csapat megtekintésére nem volt lehetőségem, így utólag ezt már kicsit bánom. Ami biztos, hogy kemény, fizikális stílusra kell készülnünk, nehéz mérkőzések várnak ránk, de mi is komolyan vesszük a sorozatot” – idézi Pölöskei Gábort, az MTK U19-es csapatának edzőjét a klubhonlap.

IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA
1. FORDULÓ

MTK–Zrinjski (bosnyák)

2. FORDULÓ
Elfsborg (svéd)/Midtjylland (dán)–MTK/Zrinjski (bosnyák)

UEFA Youth League on Twitter

See the #UYL domestic champions path draw in full: who will make it to the play-offs? https://t.co/tgPMbcw05m



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik