Ifi BL: a Real Madrid az utolsó körben kiharcolta a továbbjutást

Vágólapra másolva!
2017.12.06. 21:14
A Real Madrid U19-es csapata hazai pályán 2–1-re legyőzte a Borussia Dortmundot az UEFA Ifjúsági Liga (UEFA Youth League) csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában, ezzel megelőzte a német együttest, és a Tottenham mögött a kvartett második helyén továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.

Az ifi BL-ben eddig két ágon zajlottak a küzdelmek: az egyik volt a csoportkörös ág, amelyen a 32 felnőtt BL-főtáblás klub U19-es gárdája vetélkedett, a másik a bajnokok ága, itt küzdöttek hazájuk korosztályos bajnokai az előző évi UEFA-együtthatók alapján vett legjobb 32 országból (ha egy-egy ifi bajnokcsapat már a másik ág résztvevője, a létszámot az országrangsor további helyezettjeinek címvédőivel töltötték fel).

A nyolc csoportgyőztes automatikusan bejutott a legjobb tizenhat közé, míg a csoportok második helyezettjei februárban rájátszásban mérkőznek majd meg a másik ágról érkező legjobb nyolc csapattal a nyolcaddöntőbe jutásért.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
CSOPORTKÖR, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Keddi eredmények
A-CSOPORT
Benfica (portugál)–Basel (svájci) 0–0
Manchester United (angol)–CSZKA Moszkva (orosz) 1–0
B-CSOPORT
Bayern München (német)–Paris Saint-Germain (francia) 3–1
Celtic (skót)–Anderlecht (belga) 3–1
C-CSOPORT
Chelsea (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 4–2
Roma (olasz)–Qarabag (azeri) 3–0
D-CSOPORT
Barcelona (spanyol)–Sporting CP (portugál) 1–1
Olympiakosz (görög)–Juventus (olasz) 2–0
Szerdai mérkőzések

E-CSOPORT
NKMaribor (szlovén)–Sevilla (spanyol) 0–1
Liverpool (angol)–Szpartak Moszkva (orosz) 2–0
F-CSOPORT
Feyenoord (holland)–Napoli (olasz) 4–3
Sahtar Doneck (ukrán)–Manchester City (angol) 2–1
G-CSOPORT
RB Leipzig (német)–Besiktas (török) 4–0
FC Porto (portugál)–Monaco (francia) 2–1
H-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 2–1
Tottenham Hotspur (angol)–APOEL (ciprusi) 4–1

Csoportelsőként bejutott a legjobb 16 közé: Basel, Bayern München, Chelsea, FC Barcelona, Liverpool, Manchester City, Porto, Tottenham
Csoportmásodikként a playoffban folytathatja:
Manchester United, PSG, Atlético Madrid, Sporting CP, Szpartak Moszkva, Feyenoord, Monaco, Real Madrid
A másik ágról bejutott a playoffba: Molde, Zeljeznicar, Internazionale, Ajax, FK Brodarac, Nitra, FK Krasznodar, Salzburg

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik