Ibrahimovic: Fantasztikusak, de pechesek voltunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.03. 09:28
null
Ibrahimovic szerint fantasztikusan játszottak (Fotó: Action Images)
Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán a Paris Saint-Germain hazai pályán a 94. percben szerzett Blaise Matuidi-góllal 2–2-es döntetlent játszott a Barcelonával. A katalánok korábbi, a párizsiak jelenlegi támadója, Zlatan Ibrahimovic szerint fantasztikus, de peches volt a csapat, a PSG-ben BL-meccsen először kezdő David Beckham a kihagyott helyzetek miatt bánkódik, míg a vendégek az utolsó perces gólt és a sérüléseket sajnálják.

„Az idegenbeli kettő kettő remek eredmény, de megfizettük az árát – szomorkodott a mérkőzés végén Jordi Roura, a Barcelona segédedzője. – Nem is keveset: Lionel Messi meghúzódott, Javier Mascheranónak megsérült a térde.”

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a PSG–Barcelona BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Messi jobb combjának hajlítóizma sérült meg. Szerdán vizsgáljuk meg alaposabban, ezután derül ki, pontosan milyen súlyos a sérülése” – adott rövid tájékoztatást argentin támadójáról a klub a Twitteren, Messi honfitársa, Mascherano legalább hat hétre kidőlt.

„Kicsit olyan volt ez a mérkőzés, mintha meghaltál volna a végén, nagyon rossz ízt hagyott az ember szájában. Szerencsére ott a visszavágó, idegenbeli eredményként jó ez a döntetlen. Jól játszottunk, végig mi irányítottunk” – értékelt Andrés Iniesta, a Barcelona játékmestere.

„Jó kis mérkőzés volt. Az első félidőben remekeltünk, de aztán jöttek a gondok – morfondírozott a PSG olasz mestere, Carlo Ancelotti. – Rengeteg energiánkba került az egyenlítés, de visszatértünk a párharcba, még semmi sem dőlt el. Nem semmi, hogy kétszer betaláltunk a Barcának, a visszavágón is meg kell ezt tennünk.”

Zlatan Ibrahimovic, a PSG gólt és asszisztot jegyző éke most sem szerénykedett.

„Fantasztikusak voltunk, csak balszerencsések. Sok helyzetünk volt az elején, Ezequiel Lavezzié a legnagyobb, de nem használtuk ki ezeket. Amikor betalált a Barca, minden nehézzé vált.”

„Nagyon boldogok vagyunk, elvégre a Barca a világ legjobb csapata, de megmutattuk mi is, hogy a PSG nagy csapat lesz. A legjobbat hoztuk ki magunkból, a gólom sokat érhet a visszavágón” – így a második francia gólt szerző Blaise Matuidi.

KATTINTSON A KÉPRE! (FOTÓK: REUTERS)
KATTINTSON A KÉPRE! (FOTÓK: REUTERS)

„Sohasem egyszerű az ilyen ellenfél ellen, amely ennyire sokat birtokolja a labdát – így a mérkőzés után a PSG játékosa, David Beckham. – Fantasztikus csapat a Barcelona, remekül vigyáz a labdára. Az első félidőben több kecsegtető helyzetünk is volt, ha csak egyet is berúgunk ezekből, mindjárt más a helyzet! Miután megszerezték a vezetést a spanyolok, nehéz feladat volt egyenlíteni, de rászolgáltunk a döntetlenre. Élveztem ma este a játékot, különleges érzés volt részt venni ezen a mérkőzésen, nincs is jobb ennél. A visszavágó sem lesz egyszerű, nem látom az okát, miért ne juthatnánk tovább. Szerződésem meghosszabbításával még nem foglalkozunk, az első most az, hogy kipihenjük a mérkőzést, aztán élvezzem az idényt hátralévő részét.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

EMLÉKEZTETŐ – BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–FC BARCELONA (spanyol)
2–2 (0–1)
PERCRŐL PERCRE
A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT TALÁLJA MEG!
Párizs
, Parc des Princes, 45 336 néző. Vezette: Wolfgang Stark (német)
PARIS SG: Sirigu – Jallet, Alex, Thiago Silva, Maxwell – Lucas Moura, Beckham (Verratti, 70.), Matuidi, Pastore (Gameiro, 76.) – Lavezzi (Ménez, 66.), Ibrahimovic. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Kispad: Douchez (kapus), Sakho, Van der Wiel, Chantome
BARCELONA: Víctor Valdés – Dani Alves, Piqué, Mascherano (Bartra, 84.), Jordi Alba – Xavi, Busquets, Iniesta – A. Sánchez, Messi (Fabregas, a szünetben), D. Villa (Tello, 81.). Vezetőedző: Tito Vilanova
Kispad: Pinto (kapus), Montoya, Thiago Alcántara, Alex Song
Sárga lap: Matuidi (65.), Beckham (68.), Ibrahimovic (87.), Sirigu (89.), ill. Piqué (18.), Jordi Alba (62.), Mascherano (75.), Dani Alves (85.)
Gólszerző: Ibrahimovic (79.), Matuidi (94.), ill. Messi (39.), Xavi (89. – 11-esből)

A visszavágót április 10-én rendezik meg Barcelonában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik