Futsal BL: a Berettyóújfalu veszi át a Rába ETO helyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.03. 13:46
Az MVFC Berettyóújfalu veszi át a széthulló Rába ETO helyét a futsal Bajnokok Ligájában – közölte hivatalos honlapján az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

Mint arról beszámoltunk, a súlyos anyagi gondokkal küzdő Rába ETO az NB I-be és a BL-be sem nevezett, a vezetőedző és a légiósok is távoztak, kérdéses a klub sorsa. Nem úgy a Berettyóújfalué, amely az UEFA közlése szerint átvette a győri csapat helyét a korábban UEFA Futsal Cup néven futó Bajnokok Ligájában.Mint arról beszámoltunk, a súlyos anyagi gondokkal küzdő Rába ETO az NB I-be és a BL-be sem nevezett, a vezetőedző és a légiósok is távoztak, kérdéses a klub sorsa. Nem úgy a Berettyóújfalué, amely az UEFA közlése szerint átvette a győri csapat helyét a korábban UEFA Futsal Cup néven futó Bajnokok Ligájában.

Az UEFA szabályzatának 3.04-as pontja alapján „ha egy klub rendkívüli okok miatt visszalép a sorozattól, a bajnokság ezüstérmese átveheti a helyét az UEFA jóváhagyásával”, így a Berettyóújfalu került a Bajnokok Ligájába.

A magyar csapat a 3-as csoportban fog szerepelni a házigazda szlovén Doboveccel, valamint két orosz csapattal, a TTG-Ugra Jugorszkkal és a Szibirjakkal. A mérkőzéseket október másodika és hetedike között rendezik, az első három jut tovább a kvartettből.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik