Ferguson: Jó reklámot csináltunk a Premier League-nek

Vágólapra másolva!
2011.04.13. 07:55
null
Ferguson szerint a két csapat megmutatta, hogy milyen erősek az angol együttesek (Fotó: Reuters)
A Manchester United kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Chelsea ellen párharcban. Sir Alex Ferguson szerint a két angol csapat jó reklámot csinált a Premier League-nek. Carlo Ancelotti elmondta, nem a saját kezében van a jövője. A két meccsen három gólpasszt adó Ryan Giggs úgy nyilatkozott, könnyű dolga volt.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere a Manchester Unitedtől elszenvedett 2–1-es vereséget követően elismerte, a két mérkőzés képe alapján a „vörös ördögök" megérdemelten jutottak be az elődöntőbe.

„Nem nyújtottunk rossz teljesítményt, de a két meccset egybevéve a United megérdemelte a továbbjutást. A találkozó az utolsó pillanatig kiegyenlített volt, pedig emberhátrányba kerültünk. Tíz emberrel is egyenlítettünk, de végül ez sem volt elég. Szerintem az első huszonöt percben jól irányítottuk a játékot, ám nem tudtunk betalálni. Voltak lehetőségeink, csakhogy amikor az ellenfél betalált a félidő végén, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk" – mondta Ancelotti, aki a Fernando Torres helyére beküldött Didier Drogba teljesítményéről is beszélt.

„Drogba fantasztikusan játszott a második félidőben, keményen küzdött és betalált. Ugyanakkor türelmesnek kell lennünk Fernando Torresszel, és bíznunk benne, hogy fejlődik. Nehéz lesz felrázni a játékosokat, de tovább kell lépnünk és a következő meccsre koncentrálnunk" – tette hozzá az olasz tréner, akit ismét megkérdeztek a jövőjéről, mire ő csupán annyit mondott, nem tőle függ, hogy marad-e a Chelsea-nél.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK A MECCS UTÁN
A Manchester United Chelsea elleni kezdőcsapata a valaha pályára küldött legidősebb gárdája a „vörös ördögöknek” a Bajnokok Ligájában.
Még sohasem játszott két csapat ennyi „BL-tapasztalattal” (MU-játékosok: 676 meccs; Chelsea: 672) a háta mögött mérkőzést.
A Manchester United a Premier League 1992–1993-as bevezetése óta semmilyen tétmérkőzésen nem veszített az Old Traffordon, ha vezetett a szünetben.
A szezonbeli 23 piros lapból hatot a három londoni csapat (Arsenal, Chelsea, Tottenham) kapott a BL-ben.
A legutóbbi négy manchesteri BL-gólnál egyaránt Ryan Giggs adta a gólpasszt.
Pak Dzsi Szung eddig négy gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, mindegyiket az egyenes kieséses szakaszban.
Angol csapat még sohasem győzte le annak pályáján a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligájában.
A Manchester United hetedszer jutott be a BL elődöntőjébe, a Barca nyolccal vezeti a rangsort.

A Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson szerint a tegnapi találkozó kiváló reklám volt a Premier League számára, mivel mindenki láthatta, hogy milyen jók az angol együttesek.

„Nagyon, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk a szintén nagyon jó Chelsea ellen, amely egy nullánál jól kapta el a fonalat, ám Drogba góljához a mi védelmi hibánk is kellett. A ma esti mérkőzés remek reklám volt a Premier League-nek, és szerintem megmutatta, hogy az angol csapatok mindig jól teljesítenek Európában. Azt gondolom, elértük a legjobb formánkat, ez nem kétséges" – nyilatkozta az összecsapást követően a skót szakember, aki külön kiemelte néhány embere produkcióját.

„Több játékosom is fantasztikusan játszott. Pak és Chicharito nagyszerűen futballozott elöl. Rooney a legjobb formáját nyújtotta: az első meccsen is elképesztő volt, és most is jól végezte a munkáját. De mindenki hozzájárult a sikerhez. Giggs a tapasztalatával mindig egyensúlyt ad a csapatnak. A triplázáshoz nagyon sokat kell még tenni. Szombaton a kupában elődöntőt játszunk. Kemény meccs vár ránk, ám bízunk benne, hogy megnyerjük" – jelentette ki Ferguson.

A párharc egyik kulcsembere, Ryan Giggs – aki mindkét manchesteri találatnál gólpasszt adott, és az odavágón is ő készítette elő Wayne Rooney találatát – úgy nyilatkozott, könnyű dolga volt, mert Michael Carrick mellett játszott.

„Kemény meccs volt. Számítottunk arra, hogy nekünk rontanak, ezért tudtuk, hogy nekünk is meg kell próbálnunk gólt szerezni. Összességében jól játszottunk, és jó taktikával is készültünk. Ma este két gyönyörű gólt értünk el. Az én dolgom a pálya közepén könnyű volt így, hogy Michael Carrick szerepelt mellettem, aki két fantasztikus mérkőzésen van túl" – mondta a 37 éves Giggs a lefújás után.

MANCHESTER UNITED–CHELSEA 2–1
1. félidő
2. féldiő

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MANCHESTER UNITED (angol)–CHELSEA (angol) 2–1 (1–0)
Manchester, Old Trafford, 74 672 néző. Vezette: Benquerenca (portugál)
MANCHESTER UNITED: Van der Sar – O’Shea, Ferdinand, Vidics, Evra – Pak Dzsi Szung, Carrick, Giggs, Nani (Valencia, 75.) – J. Hernández, Rooney. Menedzser: Sir Alex Ferguson
CHELSEA: Cech – Ivanovics, Alex (P. Ferreira, 82.), Terry, A. Cole – Ramires, Essien, Lampard – Anelka (S. Kalou, 61.), Torres (Drogba, a szünetben), Malouda. Menedzser: Carlo Ancelotti
Gólszerző: J. Hernández (43.), Pak Dzsi Szung (77.), ill. Drogba (77.)
Kiállítva: Ramires (70.)
Továbbjutott: a Manchester United, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik