BL: új közvetítési jogok és új műsorstruktúra a Sport TV-nél

Vágólapra másolva!
2012.08.15. 12:51
Új műsorstruktúrában folytatja sportközvetítéseit a labdarúgó Bajnokok Ligája legizgalmasabb keddi mérkőzéseit sugárzó Sport Televízió, amely újabb jogokat is megszerzett.

A csatorna szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a spanyol futballal foglalkozó magazinműsor, a Fieszta vezeti majd fel keddenként 19 órától az esti BL-találkozót, amely után sugározzák az aznapi BL-meccsek összefoglalóját is.

„Július elején örömmel jelentettük be, hogy a keddi első választás joga hazaérkezett – mondta Málnay B. Levente, a Sport TV-t működtető Chello Central Europe Zrt. vezérigazgatója. – A magyar bajnokság, az OTP Bank Liga küzdelmeiből az eddigi négy helyett fordulóként már öt összecsapást közvetítünk majd, s jövő év elejétől lehetőségünk lesz rá, hogy 5,5-es átlagot hozzunk, azaz az egyik fordulóban öt, a következőben hat, majd ismét öt mérkőzést közvetítsünk."

Málnay hozzátette, hogy a labdarúgó Német Kupa mellett a most induló szezonban az angol FA-kupát is a Sport TV sugározza majd, illetve a spanyol és a német mellé megszerezték az angol, valamint a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő török futballválogatott összes tétmérkőzésének közvetítési jogát.

„Jégkorongban az észak-amerikai profiliga, az NHL és annak európai megfelelője, a KHL, valamint a vb-k, kézilabdában az idei női Európa-bajnokság, illetve a jövő évi férfi és női vb, továbbá az összes idegenbeli Eb-selejtező a Sport TV-n lesz látható. A tradicionális amerikai sportok közül még az amerikai futball, az NFL, illetve a kosárlabda, az NBA közvetítési jogaira vonatkozó megállapodásunkat is meghosszabbítottuk."

Málnay azt is elmondta, hogy profi ökölvívógálák és a teniszezők Davis-kupa-sorozata, illetve ATP 500-as tornák is képernyőre kerülnek majd.

Máté Pál, a Sport TV programigazgatója úgy fogalmazott, a műsorstruktúra kialakításánál az volt a lényeg, hogy a kínálatban ne legyen egyetlen lyukas nap sem, vagyis mindig sugározzanak valamilyen eseményt élőben, vagy elemző műsorral, összefoglalóval várják a nézőket.

„Szerdánként a szakértőinkkel tovább elemezzük majd a keddi BL-napot, közben Magyar Kupa- és Ligakupa-összecsapásokat is közvetítünk, majd csütörtökön a Zuhanyhíradóban foglalkozunk még a BL-lel, hétvégén pedig jönnek a bajnokságok, köztük a spanyol liga meccsei" – tette hozzá Máté.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik