BL: Sohasem riválisként tekintettem Messire – Cristiano Ronaldo

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 10:28
null
Cristiano Ronaldo és Lionel Messi újra találkozott egymással a pályán (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Juventus 3–0-ra legyőzte idegenben az FC Barcelonát kedd este a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így megszerezte az első helyet a kvartettben. A mérkőzésen Cristiano Ronaldo két büntetőt is értékesített, majd a lefújást követően beszélt csapata sikeréről és Lionel Messiről is.

Cristiano Ronaldo és Lionel Messi a keddi mérkőzést is ideszámítva összesen 36 alkalommal lépett pályára eddig egymás ellen tétmérkőzésen – ezt megelőzően legutóbb 2018 májusában az el Clásicón.

Kettejük legfrissebb összecsapásán a portugál támadó klubja, a Juventus győzött, Ronaldo ráadásul két gólt is szerzett büntetőből. A 35 éves klasszis a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a csapat teljesítményéről áradozott, de Messire is kitért.

„Mindig is szívélyes kapcsolatot ápoltunk egymással. Sohasem tekintettem rá riválisként, ő is mindig a saját csapatának akarja a legjobbat, ahogyan én is, de egymással sosem volt problémánk. Azt azonban tudjuk, hogy a szurkolók és a sajtó mindig a rivalizálást keresi a futballban, így van ez a mi esetünkben is” – fogalmazott Ronaldo.

A Juventus egyébként úgy lépett pályára a katalánok otthonában, hogy tudta: legalább három gólt kell szereznie, és minimum kettővel kell nyernie, hogy megnyerje a G-csoportot. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó erre is kitért.

A Barcelona most nehéz időszakon megy keresztül, de ettől még Barcelona marad, nem könnyű ellene nyerni. Rendkívül boldogok vagyunk a győzelem, és főképp a csoportgyőzelem miatt. Tudtuk, hogy szinte lehetetlen küldetésre vállalkozunk, de sikerült.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ

G-CSOPORT
Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros 1–0
(D. Popov 60.)
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz) 0–3 (C. Ronaldo 13., 52. – mindkettőt 11-esből, McKennie 20.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Juventus 6 5 1 14– 4 +10 15
2. FC Barcelona 6 5 1 16– 5 +11 15
3. Dinamo Kijev 6 1 1 4 4–13 –9 4
4. FERENCVÁROS 615 5–17 –12 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik