BL: Simeone nagy mosollyal, Griezmann rekorderként tér vissza Madridba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 23:52
null
Antoine Griezmann több ziccert kihagyott, de góljával így is klubrekorder lett (Fotó: AFP)
Az Atlético Madrid megérdemelt, 4–2-es győzelmet aratott a kicsit naiv és szertelen futballt bemutató Bayer Leverkusen otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén – a párharc sorsa alighanem eldőlt.

„Valósággal meginvitáltuk az Atléticót, hogy tetszése szerint szerezze a gólokat. Az első félidőben nagyon rosszul futballoztunk, a másodikban jobban – de sajnos ez a 2–4 számunkra egyáltalán nem jó eredmény” – kesergett a lefújás után még a pályán Ömer Toprak, a leverkuseni védelem vezére. Pont ezzel a csapatrésszel volt a legnagyobb baj – a Bayer hozta szokásos agresszív játékát, ám az Atlético az a gárda, amelyet ez egyáltalán nem hat meg, a német csapat védelmi hibáit pedig a madridiak kíméletlenül megbüntették. Még úgy is, hogy három-négy óriási ziccert elhibáztak a vendégek.

Az, hogy a Leverkusennek volt néhány perce, amelyben úgy tűnt, felcsillan az esély az egyenlítésre, a rendkívüli (túlzott?) kockázatvállalás eredménye volt – a hatalmas rohanásnak 2–3 után Fernando Torres vetett véget egy remek fejessel, mely eldöntötte a mérkőzést, és alighanem a párharcot is.

„Hittünk benne, hogy visszakapaszkodhatunk a meccsbe, de az Atlético egyszerűen jobb volt. Az első félidőben nem kaptuk el a fonalat, nehéz meccs volt ez nekünk. Nem vagyunk valami jó helyzetben, de mindent megpróbálunk” – sütött el egy kötelező fogadkozást a Leverkusen első gólját szerző Karim Bellarabi.

„A meccs előtt azzal számoltunk, hogy ha a bal szélen vezetjük támadásainkat, akkor problémákat okozhatunk a jobblábas védőiknek, és pontosan ez is történt. A Leverkusen szépen felállt a padlóról a második félidőben, de mindent összevetve nagyon elégedettek lehetünk az este alakulásával. Idegenbeli mérkőzésen mindig fontos, hogy megfelelő önbizalommal lépjünk pályára, és ebben nem is volt nálunk hiány. Több góllal is nyerhettünk volna, ám a kapusuk két Griezmann-ziccernél elképesztően nagyot védett. Griezmann igen jól futballozott, Kevin Gameiro pedig még nem játszott ilyen jól, amióta nálunk van. Nagy mosollyal térhetek vissza Madridba” – értékelt az Atlético vezetőedzője, Diego Simeone.

„Kemény meccsre számítottunk, az is volt. Nyerni akartunk, sikerült. A visszavágó azért ugyanilyen nehéz lesz. Büszke vagyok arra, hogy a gólommal bekerültem az Atlético történelemkönyvébe, és remélem, átírom még néhányszor a klubhistóriát” – így Antoine Griezmann, aki 13. BL-gólját szerezte meg az Atlético színeiben. Ezzel a francia klasszis klubrekorder lett, a BEK és a BL küzdelmeiben eddig Luis Aragonés (12 gól) volt a legeredményesebb Atlético-játékos.

A Bayer Leverkusen trénere, Roger Schmidt egyelőre inkább nem akar a visszavágóra gondolni. Az első meccs alapján megértjük, miért…

„Nagyon nehéz volt ez az este, a saját bőrünkön érezhettük, az Atlético hogyan tudott a legutóbbi három idényből kétszer is döntőt játszani. Nem kezdtük valami jól a mérkőzést, hiába tudtuk, milyen veszélyesek a kontráik, kettőt is beszedtünk az első félidőben. Magunknak okoztuk a gondokat a szükségtelen labdaeladásokkal, és azzal, hogy nem nyertünk elég párharcot a lecsorgó labdáknál. A játékunk megkönnyítette az Atlético dolgát. Arra viszont büszke vagyok, ahogy a második félidőben felálltunk, és még a 3–3-ra is volt esélyünk. A támadójátékunk feljavult a változtatásoktól, ám az Atlético elképesztően veszélyes, ha idegenben meg tudja szerezni a vezetést. Sajnos nem nyújtottunk olyan teljesítményt, mint amire képesek vagyunk. A visszavágóra egyelőre nem akarok gondolni. Az tuti, hogy nehéz feladat jó eredménnyel eljönni Madridból... De egy ilyen fiatal csapattal visszajönni a mérkőzésbe kivételes teljesítmény volt. Megvertük a Tottenhamet és a Monacót, hogy eljussunk idáig, és most is megmutattuk, mennyi élet és bátorság van a csapatunkban” – hangzott a józan verdikt.

Az Atlético Madrid–Bayer Leverkusen mérkőzést március 15-én játsszák – meglepetésnek számítana, ha nagy izgalmak következnének a spanyolok 4–2-es sikere után. A Leverkusen 2001–2002-es, a fináléig tartó menetelése óta nem tudott továbbjutni a nyolcaddöntőből a Bajnokok Ligájában.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BAYER LEVERKUSEN (német)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 2–4 (0–2)
Leverkusen
, BayArena. V: Collum (skót)
Leverkusen: Leno – Henrichs, Dragovic, Ömer Toprak, Wendell – Aránguiz, Kampl – Bellarabi (Pohjanpalo, 66.), Havertz (Volland, 56.), Brandt (Bailey, 87.) – J. Hernández. Vezetőedző: Roger Schmidt.
Atlético Madrid: Moyá – Vrsaljko, Szavics, Giménez, Filipe Luís – Koke, Gabi, Saúl Níguez, Carrasco (Correa, 78.) – Griezmann (F. Torres, 78.), Gameiro (Partey, 71.). Vezetőedző: Diego Simeone.
Gólszerző: Bellarabi (48.), Szavics (68. – öngól), ill. Saúl Níguez (17.), Griezmann (25.), Gameiro (59. – 11-esből), F. Torres (86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik