Hihetetlen! Félpályás góllal ikszelt a Roma a Barcelona ellen

Vágólapra másolva!
2015.09.16. 20:39
null
Nem bírt egymással a Roma és a Barcelona... (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája E-csoportjának 1. fordulójában hiába játszott szinte az egész meccsen fölényben a Barcelona, és szerzett vezetést is, a győzelmet nem sikerült megszereznie Rómában, mert a hazaiak remekül védekeztek, Florenzi pedig ritkán látható nagy gólt lőtt szinte a felezővonaltól.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT

ROMA–BARCELONA 1–1 (1–1)
Róma, Olimpiai Stadion. V: Kuipers (holland)
Roma: Szczesny (De Sanctis, 50.) – Florenzi (Toroszidisz, 85.), Rüdiger, Manolasz, Digne – Seydou Keita, De Rossi, Nainggolan – Falque (Iturbe, 82.), Dzeko, Szalah
Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Mathieu, Jordi Alba – Rakitic (Rafinha, 61.; Mascherano, 65.), Busquets, Iniesta – Messi, Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
G: Florenzi (31.), ill. Suárez (21.)

Róma ünnepelni készül, hiszen Francesco Totti szeptember 27-én lesz 39 éves. Ebből az alkalomból a római „BKV", az ATAC speciális jegyet bocsát ki, amelyen a Capitanót köszöntik. Totti ünneplése bizonyosság, de arra, hogy a Barcelona elleni BL-meccs utánis ünnepel majd a római közönség, kevesen fogadtak volna. A címvédő aktívan, támadólag lépett fel mindjárt az elején, és ha nem is szorította be a kapuja elé a Romát, azért jóval veszélyesebb volt a Messi–Suárez–Neymar trió.

Lionel Messi a századik BL-meccsét játszotta, próbálkozott is becsülettel mindenfelől gólt szerezni, de nem kísérte szerencse a próbálkozásait. Ennek ellenére a 21. percben Suárez révén vezetést szerzett a vendégcsapat Rakitic előkészítése után (0–1).

A Roma megrogyott a góltól, és csak Kuijpers játékvezetőnek köszönhette, hogy röviddel később nem nőtt a hátránya, mert a holland bíró nem vette észre, hogy Szczesny buktatta Suárezt a tizenhatoson belül.

A Barcelona megnyugodott, elkezdték tartani a labdát, mert attól nem nagyon lehetett tartani, hogy a rendkívül védekező felfogásban játszó hazaiak majd betalálnak. Valószínűleg Ter Stegen kapus is ezért kóborolt el messzire a kapujától, és nem számított arra, hogy ebből baj lehet.

Pedig lett, mert a 31. percben Florenzi a felezővonal közeléből észrevette, hogy üres a kapu, és mesteri lövéssel egyenlített. Óriási és ritkán látható, szépségdíjas találat volt. 1–1

Kifelé vagy befelé? Ter Stegen csak nézi, ahogy Florenzi lövése után a labda a kapujában köt ki (Fotó: Reuters)
Kifelé vagy befelé? Ter Stegen csak nézi, ahogy Florenzi lövése után a labda a kapujában köt ki (Fotó: Reuters)

A gól felhozta a Romát, és bár a védekezés szigorából egy jottányit sem engedett, egyre többször tűntek fel a hazaiak a Barcelona kapuja előtt. A félidő végére hiába volt a jelentős fölénye a vendégeknek, döntetlen maradt az állás.

A második félidő őszinte játékot hozott, egyre erősebben támadott a Barca, az utolsó negyedórában teljesen be is szorította a hazaiakat. A Roma kapusa, Szczesny megsérült, a helyette beálló De Sanctis pedig parádésan helyettesítette. A kevéssé fantáziadús katalánok így nem tudták megverni a lelkes Romát, Messi meg nem tudta góllal megünnepelni 100. BL-fellépését.

Totti végül is nem állt be, de a római közönség így is talpon volt. Ez a döntetlen győzelemmel ért fel a hazai drukkerek szemében.

BAYER LEVERKUSEN–BATE BORISZOV4–1 (1–1)
Leverkusen, BayArena. V: Diks (holland)
Bayer: Leno – Hilbert, Papadopulosz, Tah, Wendell – Kampl, L. Bender (Kramer, 44.) – Bellarabi, Calhanoglu (Brandt, 77.), Mehmedi – J. Hernández (Kiessling, 72.). Vezetőedző: Roger Schmidt
BATE: Csernik – Poljakov, Dubra, Milunovics, Mladenovics – Baga (Karnickij, 60.), Alekszijevics – Sztaszevics, A. Hleb (A. Volodko, 30.), Gordejcsuk (M. Volodko, 78.) – Szignevics. Vezetőedző: Alekszandr Jermakovics
G: Mehmedi (4.), Calhanoglu (47., 76. – a másodikat 11-esből), J. Hernández (59.), ill. Milunovics (13.)

A Bayer Leverkusen első ránézésre sima, 4–1-es győzelmet aratott hazai pályán a fehérorosz BATE felett – pedig a szünetben még 1–1-et mutatott az eredményjelző.

A német gárdában a Manchester Unitedtől megvásárolt Javier Hernández megszerezte első gólját új klubjában, míg a török válogatott Hakan Calhanoglu kétszer volt eredményes.

PERCRŐL PERCRE – ROMA–BARCELONA

95. perc: Vége a meccsnek, maradt a döntetlen. 1–1
95. perc: Messi
szenzációs indítása után Jordi Alba került nagy helyzetbe, de a lövését De Sanctis védte.
93. perc: Piqué
fogta a fejét, mert 5 méterről nem tudott a hálóba fejelni. Nainggolan mentett előle.
90. perc: ÖT PERC A HOSSZABBÍTÁS.
88. perc: Szalah
játszott Dzekóhoz, aki 17 méterről a kapu közepe felé lőtt, Ter Stegen pedig védett.
85. perc:
Cserélt a Roma. Florenzi helyett Toroszidisz az utolsó percekre.
81. perc:
Cserélt a Roma, Falqué helyett Iturbe a pályán.
80. perc:
Nagyon nyom a Barca. Ezúttal Iniesta próbált egészen éles szögből gólt lőni, csakhogy De Sanctis védett.
78. perc: KAPUFA! Messi
kapott labdát a tizenhatoson belül, Rüdigert becsapta, majd 9 méterről kapura lőtt, a labda viszont a lécről pattant fölé.
77. perc: Neymar
kiváló csellel játszotta magát tisztára a tizenhatoson belül, lövésébe azonban Manolasz belevetődött.
76. perc: Florenzinek
ez túl közel volt... 16 méterről, kissé jobbról nem találta el a kaput, pedig helyzet volt...
75. perc:
Dzeko cselezgetett, és kergette őrületbe Piquét, aki a mezénél fogva húzta vissza a rómait. Ezért kapott egy sárgát.
74. perc: Iniesta
volt nagyon lelkes, mert a saját tizenhatosánál szerzett labdát.
67. perc:
Szinte egy emberként ugrott fel a stadion közönsége, amikor Nainggolan elesett a tizenhatoson belül Mascherano szorításában. A bíró nem adott tizenegyest. Gyanús volt, de valóban nem egyértelmű.
65. perc: Rafinha
helyett Mascherano a pályán.


Rafinha sérülése



62. perc: Nainggolan
hátulról csúszott be Rafinhának, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy mindjárt le is kellett cserélni az imént beállt brazil fiút... Járt a sárga lap.
61. perc:
Cserélt a Barcelona, Rakitic helyett Rafinha a pályán.

Ezekben a percekben nagyon nyom a Barcelona, a Roma pedig hősiesen védekezik, de nem nagyon jut túl a felezővonalon a hazai csapat.
57. perc:
Óriási helyzet maradt ki a római kapu előtt, De Sanctis védett egy közeli lövést.
54. perc: Neymar
szerzett labdát Dzekótól, majd végignyargalt a bal oldalon, éles szögből lőtt is, de egy védőről szögletre pattant a labda.

50. perc: Szczesny helyére Morgan De Sanctis állt a kapuba.
48. perc: Suárez
került helyzetbe az ötös közelében, de Szczesny felszedte előle a labdát. Suárez rácsúszott a lengyel kapus kezére. A kapus a földön maradt, és le kellett cserélni.
47. perc: Neymar
adott kiváló átadást Messinek, aki 14 méterről lőtt is, de Szczesny nagy bravúrral védett.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.
45+1. perc: Vége az első félidőnek, egyelőre nincs döntés. 1–1
45. perc. Salah
három védő között is megtartotta a labdát a vendégek tizenhatosán belül, lőtt is, de jó két méterrel mellé.
43. perc:
Támadott a Roma, röviden szabadított fel a Barcelona védelme, a labda Nainggolan elé perdült, aki 23 méterről nagy lövéssel tesztelte Ter Stegent, aki ezúttal bravúrral védett.
Igaz, hogy döntetlen az állás, de a Barca már vagy nyolcszor lőtt kapura, a Roma pedig csak egyszer... De az milyen lövés volt!
38. perc: Messi
cselezte be magát a tizenhatoson belülre, az alapvonal közeléből kapura pöckölt, Szczesny védett, de a kipattanó megint a Bolha elé került, aki ezúttal már nem talált kaput, szereltek a védők.
37. perc:
Szabadrúgáshoz jutott a Barcelona 27 méterre a Roma kapujától, Messi azonban fölé rúgta.
34. perc: Messi
lőhetett 18 méterről, de a veszélyesen csapódó labda nem találta el a kaput.
31. perc: GÓÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A ROMA!
Egészen hihetetlen jelenet volt. Florenzi szerzett labdát a félpálya közelében, meglátta, hogy Ter Stegen kint kóborol a kapujából, majd irgalmatlan távolságból, alig három méterre a felezővonaltól kapura lőtt. A Barca kapusa lemaradt, talán nem hitte, hogy ez a lövés bemehet, a labda pedig a jobb kapufáról vágódott a hálóba. 1–1

Florenzi gólja

A gól megfogta a Romát, a Barcelona viszont lelkesen passzolgat, nem sietnek a vendégek.
24. perc: H
a a Barcelona gólját vitatták a rómaiak, akkor most nagyon mélyen hallgattak, mert Szczesny egyértelműen buktatta Suárezt a tizenhatoson belül. A bíró kirúgást ítélt...

21. perc: GÓÓÓÓÓL! VEZET A BARCELONA! Rakitic ment el a jobb oldalon, középen Messi mellett elesett Digne, a hazaiak szabálytalanságot reklamáltak, ez a horvátot nem érdekelte, remekül csavart a túloldalra, ahol Suárez néhány lépésről a jobb felső sarokba fejelt. Lesgyanús volt, de a bíró megadta. 0–1

Suárez gólja:

20. perc: Suárez tűnt fel a tizenhatoson belül, és már azt figyelte, kinek passzolhat, amikor Rüdiger szerelte.
Messinek
ez a 100. BL-meccse, nyilván góllal szeretné emlékezetessé tenni...
17. perc: Neymar hozta helyzetbe forintos labdával Messit, aki 9 méterre a kaputól lőtt is, De Rossi azonban előtűnt a semmiből, és önfeláldozó bevetődéssel mentett.
15. perc: Nainggolan
indította volna a bal oldalon Falquét, aki gyorsan középre játszott, de a labda lepattant a védőjéről, ráadásul éppen a rómaira, így jöhetett bedobással a Barca.
11. perc: Neymar
hozta játékba a bal oldalon Iniestát, aki középre játszott, Messi viszont 12 méterről csúnyán fölé lőtt.
9. perc: Dzeko
szép csellel nyitott magának utat a kapu felé, aztán a tizenhatosnál inkább Szalah felé küldte volna a labdát, de rémesen gyenge volt az átadás, ezt pedig csalódott morajjal vette tudomásul a közönség.
7. perc:
Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Neymar átadása majdnem megtalálta Suárezt, de a védelem szerelt, az ellenakcióból pedig Szalah futotta le a védőjét, aki csak üggyel-bajjal tudott szögletre szerelni.

Rudi Garcia így vélekedett a meccs előtt: „A Barcelona a BL címvédője. Lehet, hogy nem a világ legjobb csapata, de hogy a legjobbak között van, az biztos. Szeretnénk továbbjutni, és mivel ez az első csoportmeccsünk, mindent meg fogunk tenni a pontszerzésért. Csapatként kell játszanunk a támadást és a védekezést is. Mindent bele fogunk adni, és igyekszünk megbecsülni a labdát, amikor támadunk."

Luis Enrique így látta az esélyeket a meccs előtt: „Visszatértem Rómába. Néhány év eltelt, de sok tapasztalatot szereztem azóta. Róma városáról csak jó emlékeim vannak. Úgy gondolom, hogy különleges meccs lesz ez nekem, de ez nem fontos, mert a legfontosabb az, hogy győzelemmel kezdjük a BL-idényt. A Roma erős csapat, a játékosai igazi minőséget képviselnek, és bármikor veszélyes helyzeteket tudnak teremteni.”

6. perc: Szalah indult meg előre, egy labdaszerzés után, már majdnem eljutott a barcelonai tizenhatosig, amikor a védők együttes erővel szerelték.
4. perc: Messit
üdítette fel, hogy négyen sem léptek ki elé, ráadásul De Rossi még el is fordult, nosza tüzelt is az argentin 19 méterről, de a labda elszállt a bal fölső felett.
3. perc: Neymar
igyekezett helyzetet teremteni Suáreznek, de Szczesny jó ütemben lépett ki a kapujából, és felszedte a labdát.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Roma bordó-fehérben, a Barcelona pedig világoskékben játszik.

A Stadio Olimpicóban nem kezdődhet Roma-meccs a Roma-himnusz nélkül. Ezúttal telt ház van, a szurkolók énekszava csodás hangulatot teremt.

ELŐZMÉNYEK

102 napja nyerte meg a Barcelona az olasz Juventus ellen a Bajnokok Ligáját, és most újra színre lép. Ismét olasz csapat, a Serie A tavalyi ezüstérmese, a Roma lesz az ellenfél. A hazaiak nem muzsikáltak valami jól a BL-ben, a legutóbbi kilenc meccsükből csak egyet tudtak megnyerni. A Barcelona viszont tizenegyből tízet. Ez az álmoskönyvek szerint sem jelent jót a „farkasoknak”.

A Roma kezdőjében számos új fiú található, lehet, hogy a vérfrissítés hasznára lesz az olaszoknak, és pontot vagy pontokat csípnek el a Barcától, de ehhez remek teljesítményre lesz szükség a legjobbjaival felálló vendégek ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik