BL: „Remélem, harmadik már nem lesz” – Dárdai a sorsolásról

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2021.12.14. 08:38
null
Dárdai szerint a PSG–Real párharc egy előrehozott döntő (Fotó: AFP, archív)
A magyar labdarúgó-válogatott és a német Hertha BSC korábbi szakvezetője, Dárdai Pál a Nemzeti Sport szakértőjeként fejtette ki véleményét a megismételt Bajnokok Ligája-sorsolásról.

 

„Remélem, harmadik sorsolás már nem lesz... Ami a másodikat illeti, a Bayern jobban járt a Salzburggal, mint az Atléticóval, noha az osztrák csapat is roppant veszélyes, bárkit képes lekontrázni. Ettől függetlenül meglepne, ha nem a bajorok jutnának tovább. Kíváncsi vagyok az Ajaxra is, amely aligha bánja, hogy végül nem az Interrel, hanem a Benficával találkozik. Meggyőződésem, Ralf Rangnick összekapja a Manchester Unitedet, de abban már nem vagyok biztos, hogy az Atlético ellen ez elég lesz – ebben a párharcban a rutin és a fegyelmezettség dönthet a spanyolok javára, no meg az, hogy Diego Simeone együttesét soha, sehol nem könnyű legyőzni. Az Inter és a Liverpool csatájában is sokat számíthat a tapasztalat, amire Jürgen Kloppék szert tettek az elmúlt években a BL-ben, ha van olyan csapat, amelyik elsajátította a győzelem tudományát, az a Pool. PSG–Real? A párizsiak évek óta olyan erősek, hogy elvárható tőlük legalább a négybe kerülés, és ha nem a Reallal játszanának, bátran kijelenteném, az elődöntőnél lejjebb az idén sem adják. Csak hát a Real az Real. Maradjunk annyiban, ez a párharc megfelelne egy előre hozott elődöntőnek, sőt még döntőnek is” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Dárdai Pál.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, MENETREND
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Február 15., kedd
21.00:
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol)
21.00: PSG (francia)–Real Madrid (spanyol)
Február 16., szerda
21.00:
Internazionale (olasz)–Liverpool (angol)
21.00: RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német)
Február 22., kedd
21.00:
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Chelsea (angol)–Lille (francia)
Február 23., szerda
21.00:
Benfica (portugál)–Ajax (holland)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol)

VISSZAVÁGÓK
Március 8., kedd
21.00:
Bayern München (német)–RB Salzburg (osztrák)
21.00: Liverpool (angol)–Internazionale (olasz)
Március 9., szerda
21.00: Manchester City (angol)–Sporting CP (portugál)
21.00: Real Madrid (spanyol)–PSG (francia)
Március 15., kedd
21.00: Ajax (holland)–Benfica (portugál)
21.00: Manchester United (angol)–Atlético Madrid (spanyol)
Március 16., szerda
21.00: Juventus (olasz)–Villarreal (spanyol)
21.00: Lille (francia)–Chelsea (angol)

A nyolcaddöntős párharcok oda-visszavágós rendszerben dőlnek el. A negyeddöntő és az elődöntő párosítását március 18-án, pénteken készítik el.

A döntőre 2022. május 28-án kerül sor Szentpéterváron.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik