BL: Jól van, egyre jobban – Pochettino Harry Kane-ről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 19:10
null
Harry Kane és Szon Hung Min is hiányozni fog a párharc londoni első mérkőzéséről (Fotó: AFP)
Maurizio Pochenttino, a Tottenham menedzsere megerősítette, hogy Harry Kane biztosan nem játszik az Ajax elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben.

Az angol csatár a Manchester City elleni negyeddöntős párharc első mérkőzésén sérült meg, és miután az előző héten újra edzésbe állt, arról kezdtek pletykálni, hogy a döntőben pályára léphet – már ha a Spurs eljut odáig. Lucas Moura elejtett egy fél mondatot, amelyből az angol sajtóban azonnal elkezdtek kombinálni, hátha az elődöntő visszavágóján visszatér Kane, de Maurizio Pochettino menedzser a hétfői sajtótájékoztatón gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

„Lucas egy szóval sem mondta, hogy Harry visszatérhet az elődöntő bármelyik meccsére – mondta Pochettino. – Harry jól van, egyre jobban, keményen dolgozik, már fut is. A rehabilitáció rendben zajlik, de fogalmunk sincs, mikor léphet pályára.”

Amíg Pochettino eleinte inkább ködösített. Később egy kérdésre válaszolva kimondta, hogy nem játszik az angol csatár.

„Fontos, hogy Harry nyugodtan gyógyuljon és készüljön, meglátjuk, mi fog történni. Minden nap ránézek, beszélünk, elégedettek vagyunk. Ám arra, hogy a visszavágón játsszon, nincs esély” – mondta Pochettino, aki a Manchester City elleni negyeddöntő négy góljából hármat szerző Szon Hung Minre sem számíthat, méghozzá a dél-koreai eltiltása miatt.

„Szon nagyon fontos játékosunk, természetesen hiányozni fog, de vannak még jó támadóink, akikkel szintén eredményesek lehetünk. Szon biztosan ott lesz a visszavágón, remélem, Kane is gyorsan felépül, de addig is lesz másoknak alkalmuk arra, hogy megvillanjanak” – mondta az argentin szakember.

Pochettino Kane és Szon Hung Min távollétében sem védekezne hazai pályán.

„Miért lenne jó eredmény a 0–0? A meccs után megmondom, hogy jó-e. Előtte viszont mindig csak a győzelem az elfogadható. Meglátjuk, hogyan alakul a mérkőzés, ha sokkal jobban játszanak nálunk, a 0–0-val is elégedett lennék. Ma azonban derűlátó vagyok, és az Ajax vezetőihez hasonlóan úgy gondolom, a saját csapatom fog nyerni” – szögezte le Pochettino.

Az elődöntő kedden 21 órakor kezdődő első mérkőzését Antonio Miguel Mateu Lahoz vezeti majd. A spanyol a nyolcaddöntőben a Tottenham Dortmund elleni 3–0-s győzelme alatt is közreműködött már.

A BL-meccseket Magyarországon mostantól csak az M4 Sport közvetíti élőben.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Tottenham Hotspur (angol)–Ajax (holland) (Tv: M4 Sport)– élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik