BL: német játékvezetője lesz a Ferencváros prágai meccsének

Vágólapra másolva!
2021.08.08. 12:58
null
A Ferencváros Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján Tobias Stieler dirigál majd (Fotó: AFP)
Az UEFA kijelölte a jövő heti nemzetközi kupamérkőzések játékvezetőit, így kiderült, ki vezeti az Újpest párharcának visszavágóját, valamint az is, hogy kap-e küldést magyar játékvezető.

 

A Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójának visszavágóján a Ferencváros az első körben 2–0-ra legyőzött Slavia Praha otthonába látogat, s a kedd este 19.00 órakor kezdődő találkozón – amint arról a Nemzeti Sport korábban beszámolt – a német Tobias Stieler dirigál.

A 40 éves játékvezető korábban már kétszer vezetett a Ferencvárosnak: először 2014 nyarán a Rijeka 1–0-s győzelmével zárult Európa-liga-selejtezőn, majd tavaly nyáron, amikor a zöld-fehérek 2–1-re legyőzték a BL selejtezőjében a Dinamo Zagrebet.

Izraeli bírója lesz a Újpest FC baseli meccsének: Igal Frid korábban még nem működött magyar csapat mérkőzésén.

Az UEFA hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint csütörtök este Bognár Tamás vezeti az orosz Rubin Kazan és a lengyel Raków Czestochowa visszavágóját az Európa-konferencia-ligában. Az oldalvonalon Buzás Balázs és Kóbor Péter, a kispadok között Berke Balázs segíti Bognár munkáját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik