BL: „Nem volt benne a játékban a Videoton gólja”; „Jó az 1–0”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 00:03
A magyar bajnok Videoton idegenben 1–0-ra legyőzte a The New Saints együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén. A székesfehérvári csapat vezetőedzője, Bernard Casoni elégedett az egygólos győzelemmel, míg a walesi csapatot irányító Craig Harrison sajnálja, hogy kikaptak, mert szerinte nem volt benne a meccsben a Videoton gólja.

„Az egygólos idegenbeli győzelem jó eredmény a Bajnokok Ligájában. Jó első félidőt játszottunk, sok helyzetünk volt a gólszerzésre. A második félidőben már nehezebben kerültünk helyzetbe, de megtettünk mindent, hogy gólt szerezzünk, és ez végül sikerült is. Természetesen ennél jobban szeretnénk játszani a jövőben, de ez volt az első meccsünk a BL-ben, a lényeg,hogy nyertünk. Nem volt sok lehetőségünk az összeállítás terén a meccs előtt, azt is tudjuk, hogy csatár nélkül nem könnyű játszani, az egygólos győzelem ilyen körülmények között jónak mondható” – mondta a vidi.hu-nak Bernard Casoni, a Videoton vezetőedzője.vidi.hu-nak Bernard Casoni, a Videoton vezetőedzője.

„Nem kaptuk mást, mint amit vártunk. A Vidi nekünk esett, folyamatosan megpróbált támadásokat vezetni, jól játszott az első félidőben, de fegyelmezettek voltunk, nem találtak fogást rajtunk. Nagyon sajnálom, hogy gólt kaptunk, mert nem volt benne a játékban. Azon az átlövésen kívül a második félidőben nem nagyon volt helyzete az ellenfélnek, a kapusunknak alig kellett közbeavatkoznia. Egészen a lefújásig reméltem, hogy betalálunk, sajnos nem sikerült. Most is úgy gondolom, hogy megvan az esélyünk a továbbjutásra. Nehéz lesz, de ha hiszünk magunkban, sikerülhet” – értékelt Craig Harrison, a TNS menedzsere.

A visszavágóra július 22-én, szerdán, 20.30-tól kerül sor a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

THE NEW SAINTS (walesi)–VIDEOTON 0–1 (Gyurcsó, 77.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik