BL: „Semmit nem jelentene a Real Madrid legyőzése”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 20:12
null
A PSG játékosai két héttel ezelőtt féken tartották Cristiano Ronaldót (Fotó: Reuters, archív)
A Premier League-ben szereplő Manchester United az orosz CSZKA Moszkvát fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Louis van Gaalnak, az MU menedzserének felvetették, hogy csapata az utóbbi időben meglehetősen gyenge támadójátékot nyújt, a holland szakember azonban nem értett egyet a felvetéssel.

A Manchester United jelenleg a negyedik helyen áll az angol bajnokságban, de az eddigi 11 forduló során csak 15 gólt szerzett, az első hét helyezett közül a legkevesebbet. Louis van Gaal ennek ellenére nem aggódik, úgy véli, játékosai hamarosan elkezdik termelni a gólokat.

„Napról napra fejlődünk, ami az eredményeinken is látszik. A Premier League-ben a miénk a legjobb védelem, de ha azt mondják, hogy nem tudunk támadni, nincs igazuk. A gólszerzést tekintve nehéz időszakot élünk meg, de ez csak átmeneti állapot” – bizakodott Van Gaal.

A játéknap rangadóján a spanyol bajnoki listavezető Real Madrid a Franciaországban éllovas Paris Saint-Germaint fogadja. A két csapat veretlenül, kapott gól nélkül áll az A-csoport első két helyén. A királyi klub játékosai közül Gareth Bale, Karim Benzema és Dani Carvajal biztosan nem lép pályára a mérkőzésen, Luka Modric és James Rodríguez azonban bekerült a 19 fős meccskeretbe.

„A PSG játékerejét senki sem kérdőjelezheti meg. Évről évre egyre versenyképesebb a csapat, rengeteg potenciál rejlik a játékosokban. Nagyon nehéz meccs vár ránk, maximális koncentrációra lesz szükségünk a három pont megszerzéséhez. A csapat eddig úgy teljesít, ahogy elvárom, de ha teljesen elégedett lennék, az baj lenne. Van hova fejlődni” – mondta Rafa Benítez, a Real Madrid vezetőedzője.

A két csapat két héttel ezelőtti mérkőzésén nem született gól, Franciaországban 0–0-s döntetlenre végeztek a felek.

„A párizsi mérkőzésen a Real Madrid jobban és gyorsabban játszott, valamint a labdát is többet birtokolta. Nem tudtunk felnőni hozzájuk, de a keddi más meccs lesz. Hatalmas fegyvertény lenne, ha legyőznénk a Realt, de ez önmagában semmit nem jelentene. A legutóbbi idényben a csoportkörben megvertük a Barcelonát, mégsem jutottunk be a legjobb négy közé” – emlékezett vissza a PSG-t irányító Laurent Blanc, aki elmondta, szeretné ha csapata dominálna a találkozón, játékosait pedig képesnek tartja arra, hogy elhozzák a három pontot a Santiago Bernabéu Stadionból.

Az olasz bajnoki címvédő Juventus a Borussia Mönchengladbachhoz látogat, amely hazai fronton a legutóbbi hét tétmeccsét megnyerte, a BL-ben azonban egy ponttal a csoport utolsó helyén szerénykedik. A „zebrák” német válogatott középpályása, a Torino elleni rangadón megsérülő Sami Khedira combsérülés miatt nem utazott el a csapattal Németországba. A világbajnok játékos sérülése nem súlyos, de a keddi meccsre nem épül fel.

A Manchester City és a Sevilla összecsapása nemcsak a továbbjutás szempontjából lesz érdekes, hanem Jesús Navas személye miatt is, aki az andalúziai csapatban nevelkedett, majd 2003 és 2013 között többek között két-két UEFA-kupát és Király-kupát nyert a csapattal.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A keddi program
A-CSOPORT

20.45: Sahtar Doneck–Malmö FF
20.45: Real Madrid–Paris Saint-Germain (Tv: M4 Sport)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 3 2 1 6–0 +6 7
2. Paris SG 3 2 1 5–0 +5 7
3. Malmö 3 1 2 1–4 –3 3
4. Sahtar Doneck 3 3 0–8 –8 0

B-CSOPORT
20.45: Manchester United–CSZKA Moszkva (Tv: Sport1)
20.45: PSV–Wolfsburg

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wolfsburg 3 2 1 4–2 +2 6
2. Manchester United 3 1 1 1 4–4 0 4
3. CSZKA Moszkva 3 1 1 1 4–4 0 4
4. PSV 3 1 2 4–6 –2 2

C-CSOPORT
16.00: FK Asztana–Atlético Madrid (Tv: Sport1)
20.45: Benfica–Galatasaray

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid 3 2 1 7–2 +5 6
2. Benfica 3 2 1 5–3 +2 6
3. Galatasaray 3 1 1 1 4–5 –1 4
4. Asztana 3 1 2 2–8 –6 1

D-CSOPORT
20.45: Mönchengladbach–Juventus (Tv: Sport2)
20.45: Sevilla–Manchester City (Tv: AMC)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 3 2 1 4–1 +3 7
2. Manchester City 3 2 1 5–4 +1 6
3. Sevilla 3 1 2 4–4 0 3
4. Mönchengladbach 3 1 2 1–5 –4 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik