BL: Mourinho szerint a játékvezető furcsa felfogásban vezette a meccset

Vágólapra másolva!
2010.11.24. 00:58
A Real Madrid labdarúgócsapatát irányító José Mourinho elégedetten nyilatkozott játékosairól az Ajax elleni BL-mérkőzésen aratott 4–0-s győzelem után, két játékosának kiállítását pedig a furcsa felfogású játékvezetés számlájára írta.

„A máskor kevesebb lehetőséget kapó játékosok, mint Arbeloa, Benzema, Albiol vagy Lass (Lassana Diarra – a szerk.), remek teljesítménnyel rukkoltak elő, ami nagy örömmel tölt el. Tudom, hogy sokáig juthatok ezzel a kerettel. Ezt a csapatot nem kell külön motiválni a Barcelona elleni rangadó előtt, mindenki tudja, mit kell tennie, ha eljön az idő" – nyilatkozta Mourinho.

A Real győzelmét csak Xabi Alonso és Sergio Ramos piros lapja árnyékolja be, annál is inkább, mert nagyon úgy tűnt, szándékosan állíttatták ki magukat. Így ugyanis az Auxerre elleni, már tét nélküli találkozót kell csak kihagyniuk – ha egymeccses eltiltást kapnak –, a nyolcaddöntőnek már tiszta lappal vághatnak neki. Mourinho azonban tagadja, hogy játékosai ilyen módszerhez folyamodtak volna.

„A többi játékosomhoz is beszéltem a meccs alatt, nemcsak Ramoshoz és Alonsóhoz. Csak az számít, hogy négy nullára nyertünk, mégpedig fantasztikus játékkal. Inkább erről beszéljünk, ne más dolgokról. A két piros lap annak a következménye, hogy a játékvezető furcsa felfogásban osztogatta a lapokat egy alapvetően könnyen vezethető mérkőzésen. Az Auxerre ellen Ramos és Alonso nem játszhat, de majd más megoldja a helyettesítésüket. Nem vesszük félvállról a franciák elleni meccsünket, mert az összes találkozót meg akarjuk nyerni."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik