BL: Mourinho és Torres is tudja, mit jelent a Schalke-verés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 23:18
null
Sportágtörténeti kuriózum: egy brazil játékos becsúszva szerel egy német futballistát. Mindez Oscar (Chelsea) és Max Meyer (Schalke) előadásában (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában az E-csoportban a Chelsea Fernando Torres és Eden Hazard vezérletével legyőzte a Schalkét, Szalai Ádám a 71. percben lépett pályára.
A keddi BL-játéknap legjei:
Fejbe rúgták, de túlélte; 20 mp-es kiállítás; Diego Costa a nap embere; Szamarasz a hős, Herrera a lúzer; Torres csodája, Robinho luftja.

„Amit ki kellett javítanunk a Basel elleni botlás után, azt kijavítottuk. Mondtam is a játékosoknak, akkori teljesítményük vacak volt. Két mérkőzésünk van otthon még a csoportban, jó esélyeink vannak a továbbjutáshoz, megpróbálunk az élen végezni. Fontos győzelmet arattunk ma” – így a Chelsea-menedzser, José Mourinho.

„Nagyon balszerencsések voltunk, az első gólt egy pontrúgás után kaptuk. Mindazonáltal kialakítottunk mi is pár ziccert, az egyiket legalább be kellett volna rúgnunk, mert egy ilyen remek csapat ellen, mint a Chelsea, túl sokszor azért nem lehet helyzetbe kerülni” – szomorkodott a lefújás után Jens Keller, a Schalke trénere.

Fernando Torres, a Chelsea támadója is a korai találat fontosságára hívta fel a figyelmet a mérkőzés után.

„Szerencsére hamar betaláltunk, a második félidőben az egyéni különbségek jelentették a két csapat közti különbséget, természetesen a mi javunkra. Két idegenbeli mérkőzésen hat pontot szereztünk, ez fontos dolog” – így a spanyol ék, kiemelvén, hogy mennyire egészséges versenyszellemet teremt, hogy három jó csatár van a Chelsea-nél, ráadásul rengeteg mérkőzést játszanak, így mindenkire szüksége is van a csapatnak.

„A második félidőben kockáztattunk, de nem jött be, mert a Chelsea kihasználta hibáinkat. Az első gól után az angolok előnyük megőrzésére koncentráltak, mi pedig egészen egyszerűen nem voltunk jók ahhoz, hogy bevegyük kapujukat” – mondta meg őszintén véleményét a mérkőzésről a németek bekkje, Benedikt Höwedes.


Schalke 04 0-3 Chelsea All Goals by all-goals

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Steaua Bucuresti (román)–FC Basel (svájci) 1–1
Bukarest, Nemzeti Aréna. V: Jug (szlovén)
G: L. Tatu (88.), ill. M. Diaz (48.)

Schalke (német)–Chelsea (angol) 0–3
Gelsenkirchen, Veltins Arena. V: Kassai (magyar)
G: Torres (5., 69.), E. Hazard (87.)

AZ ÁLLÁS
M Gy D V L-K Gk P
1. Chelsea 3 2 0 1 8–2 +6 6
2. Schalke 3 2 0 1 4–3 +1 6
3. Basel 3 1 1 1 3–3 0 4
4. Steaua 3 0 1 2 1–8 –7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik