BL: Most már a PL-re kell figyelnünk – Mertesacker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.23. 23:44
null
Az Arsenalnál a kihagyott helyzetek miatt (is) bosszankodhatnak (Fotó: AFP)
Az Arsenal labdarúgócsapatát irányító Arsene Wenger szerint szinte lehetetlen helyzetbe kerültek azzal, hogy hazai pályán 2–0-ra kikaptak a Barcelonától a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.



PONT EZT NEM KELLETT VOLNA

Arsene Wenger bosszús volt amiatt, hogy a Barcelona az egyik jól ismert fegyverével törte meg az ellenállásukat.

„Tudtuk, hogy nem hagyhatjuk őket kontrázni, mégis pont ezt tettük... Könnyű persze hibát keresni, el kell ismerni az erőfeszítéseinket is. A Barca bármikor képes kivégezni, ha azt hiszed, te vagy fölényben. Akárcsak tavaly a Monaco ellen, naivak voltunk, és ez idegesítő. Amikor úgy tűnik, nyerhetünk, elszúrjuk a meccset – bosszankodott az Arsenal francia mestere, aki nem túl derűlátó az esélyeiket illetően. – Reálisan nézve nagyon nehéz a helyzetünk, ha nem reménytelen.”

Per Mertesacker, az Arsenal német védője szerint a keddi vereségük után a bajnokságra kell összpontosítaniuk, de csak a barcelonai visszavágóig, ott ugyanis még lesz esélyük.

„Elég helyzetünk volt ahhoz, hogy legalább egyszer betaláljunk. Nem sikerült, ezért semmit sem érdemlünk. Ellenük sosem lehet kivédekezni kilencven percet kapott gól nélkül. Most már a Premier League-re kell koncentrálnunk. Három hét múlva újra találkozunk a Barcelonával, és még nincs minden veszve. Sosem adjuk fel.”

TANULMÁNYOZZÁK ŐKET A KAPUSOK

„Jól játszottunk, és remek eredményt értünk el idegenben egy nagyszerű játékosokból álló gárda ellen. Az első félidő kemény volt, de tudtuk, hogy a második játékrészben már nem lesznek képesek ekkora nyomás alatt tartani minket” – nyilatkozta az est egyik főszereplője, a két gólt szerző Lionel Messi.

Másodszor tizenegyesből talált be, márpedig ebben a műfajban nem remekelnek a Barcelona játékosai a mostani idényben.

„Szerencsére ma büntetőből is eredményesek voltunk. A kapusok egyre többet tanulmányozzák a tizenegyesrúgókat, akiknek ezért egyre nehezebb a feladatuk” – mondta erről Messi.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

ARSENAL (angol)–BARCELONA (spanyol) 0–2
London, Emirates Stadion, 59 000 néző. V: Cakir (török)
ARSENAL: Cech – Bellerín, Mertesacker, Koscielny, Monreal – Ramsey, Coquelin (Flamini, 82.) – Oxlade-Chamberlain (Walcott, 50.), Özil, A. Sánchez – Giroud (Welbeck, 72.). Menedzser: Arsene Wenger
BARCELONA: Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano, J. Alba – Rakitic, Busquets, Iniesta – Messi, L. Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
G: Messi (71., 83. – a másodikat 11-esből)

A visszavágót március 16-án rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik