BL: Mind tudjuk, a Bernabéu más pálya, mint a többi – Totti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 12:42
null
Lopetegui biztos benne, hogy csapata újra csúcsra érhet a BL-ben (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójának szerdai slágermérkőzésén a címvédő Real Madrid hazai pályán fogadja az előző idényben elődöntőig menetelő AS Romát. A két vezetőedző a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón fejtette ki gondolatait.

 

A sajtótájékoztatón a hazaiak vezetőedzőjét, Julen Lopeteguit arról kérdezték, hogy hogyan érzi magát az első Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt a királyi gárdánál.

„Büszke, felelősségteljes és izgatott vagyok. Azt hiszem, nem kell elmagyaráznom, mit jelent számunkra a Bajnokok Ligája. Le a kalappal a játékosok és az edzői stáb előtt az előző három évben nyújtott teljesítményért – a spanyol tréner megjegyezte, normális, hogy nyomás van egy ilyen nagy csapaton. – Meg kell védenünk a címünket, és mi motiválna minket jobban, mint hogy ezt Madridban tehetnénk meg. Mindig versenyben vagyunk a végső győzelemért és biztosak vagyunk abban, hogy megnyerhetjük a Bajnokok Ligáját.”

Lopetegui nem fél attól, hogy elfáradnak a játékosai a szezon végére. Elmondta, elég jó és bő a keret ahhoz, hogy minden mérkőzésen a legjobbak legyenek ott a pályán. Majd az ellenfélről is szót ejtett.

„Az előző sorozatban kiütötték az Atlético Madridot (a csoportkörben – a szerk.), majd a Barcelonát is, és egészen az elődöntőig meneteltek, ráadásul javultak az előző idényhez képest, sokkal bővebb a keretük. Ugyanaz az edzőjük, aki folytatja az eddigi munkáját, és tovább szilárdítja a csapatot. Meg fogják nehezíteni a dolgunkat, nem lesz könnyű legyőzni őket.”

A Roma vezetőedzőjét, Eusebio Di Francescót elsőnek arról kérdezték, hogy mennyiben lesz más a Real Madrid a Juventusba távozó Cristiano Ronaldo nélkül.

„Nagyon korán van még ahhoz, hogy tisztán lássuk, milyenek Ronaldo nélkül. Nem tudjuk, hogy jobbak vagy rosszabbak lettek-e.”

Az olasz tréner arra a kérdésre, hogy eljuthatnak-e addig, mint az előző kiírásban, bizakodóan válaszolt.

„Ezt a kérdést senki sem tette fel tavaly ilyenkor, mi mégis tudtuk, hogy ilyen sokáig eljuthatunk. Nagyobbak lettek az elvárások, ennek következtében javítanunk kell a teljesítményünkön, hogy hasonlóan szerepeljünk, mint az előző évben” – az olasz mester azt is megjegyezte, hogy védekezésben kell többet fejlődniük, és akkor már csak a támadásra kell összpontosítani.

Az AS Roma hivatalos oldalán a klub korábbi játékosa, jelenlegi sportigazgatója, Francesco Totti is kifejtette röviden a várakozásait.

„Papíron az első mérkőzésünk lesz a legnehezebb a sorozatban, mivel a címvédő otthonába látogatunk. Mindannyian tudjuk, hogy a Bernabéu kicsit más, mint a többi pálya, egyszerre megfélemlíthet és inspirálhat, de reméljük jó teljesítményt fogunk nyújtani.”

A mérkőzés 21 órakor veszi kezdetét, a G-csoport másik találkozóján ugyanebben az időpontban Viktoria Plzen fogadja a CSZKA Moszkvát.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT
18.55:
Ajax (holland)–AEK Athén (görög) (Tv:Spíler1)
21.00: Benfica (portugál)–Bayern München (német)
F-CSOPORT
18.55:
Sahtar Doneck (ukrán)–Hoffenheim (német) (Tv:Spíler2)
21.00: Manchester City (angol)–Lyon (francia)
G-CSOPORT
21.00:
Real Madrid (spanyol)–Roma (olasz) (Tv: M4 Sport)
21.00: Viktoria Plzen (cseh)–CSZKA Moszkva (orosz) (Tv:Spíler1)
H-CSOPORT
21.00:
Young Boys (svájci)–Manchester United (angol)
21.00: Valencia (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv:Spíler2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik