BL: Megmutattuk, hogy milyen fából faragtak minket – Lautaro Martínez

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.03.09. 00:45
null
Lautaro Martínez szépségdíjas gólt szerzett (Fotó: AFP)
Bár az Inter 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, a mérkőzést emberhátrányban befejező olaszok egygólos sikere kevésnek bizonyult, így az angol csapat jutott tovább 2–1-es összesítéssel a legjobb nyolc közé. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a főszereplők!

„Kemény ellenfelek voltak, már az első meccsen is nagyon jól futballoztak, habár akkor nyerni tudtunk. Ma eleinte szenvedtünk, a második félidőben már jobban tudtuk tartani a labdát. A legfontosabb, hogy továbbjutottunk, remélhetőleg a következő mérkőzésen jobbak leszünk” – kezdte értékelését Mohamed Szalah, aki a visszavágón balszerencsés volt a kapu előtt.

„Kétszer is eltaláltam a kapufát. Nincs ezzel baj, lehet, hogy a követkető találkozón triplázni fogok. Nem bánom, mivel sikerült továbbjutnunk. Elvesztettük az összecsapást, de talán ez még jobb teljesítményre ösztönöz majd minket. Talán tudat alatt túlságosan magabiztosak voltunk, tanulnunk kell belőle.”

„Mindig fontos, hogy nyerjünk. Ma háromszor is eltaláltuk a lécet, illetve a kapufát, sok lehetőséget elpuskáztunk. Ez megeshet a futballban. A lényeg, hogy így is továbbjutottunk. Meg akarjunk nyerni a Bajnokok Ligáját és a Premier League-et, ezért fogunk küzdeni.”

A Liverpool irányító Jürgen Klopp kiemelte, pontosan olyan nehézségekkel kellett szembenézniük, mint amire számított.

„Az Inter kiváló csapat, jól felkészülnek az ehhez hasonló mérkőzésekre. Nem játszottunk kifejezetten jól, de így is megvoltak a tiszta gólszerzési lehetőségeink. A két mérkőzést figyelembe véve teljesen rendben van, hogy nyertek egyszer és mi mentünk tovább. Ugyanakkor jobban is teljesíthettünk volna egy olyan ellenféllel szemben, amely megnehezítette a dolgunkat.”

„Érdekes visszavágó volt. Vesztettünk, ami nyilvánvalóan nem jó, nem szerettük volna elbukni a hazai meccset. Minden tiszteletem az Interé, sok gondot okozott. Ennek ellenére ha kihasználjuk ma a helyzeteinket, megnyerjük a mérkőzést. Ezt nem történt meg, ugyanakkor továbbjutottunk, és ez volt a fő cél.”

„Sokat kell mozognod és passzolnod egy olyan csapat ellen, mint amilyen az Inter. Ez megvolt, de talán nem eléggé. Nem voltunk elég okosak, a párharcokban nem voltunk elég erősek. Rengeteg könnyű labdát elszórtunk, persze ez megeshet. Nem helyeztük elég nagy nyomás alá őket. Nem álltunk bele a párharcokba rendesen, nem volt meg az a bizonyos plusz, ezek hiányoztak ma.”

A mérkőzés egyetlen gólját szerző Lautaro Martínez szerint csapatának nincs miért szégyenkeznie.

„Megmutattuk, hogy milyen fából faragtak minket, és hogy tovább akarunk jutni. Már a San Siróban is jól játszottunk, ma pedig egy olyan stadionban is betaláltunk, ahol nagyon nehéz jól teljesíteni. Immár az előttünk álló meccsekre kell figyelnünk, tanulni a ma estéből és megpróbálni fejlődni.”

LAUTARO MARTÍNEZ GÓLJA

„Csalódottak vagyunk a kiesés miatt, mert az elejétől a végéig hittünk a továbbjutásban. Ma megmutattuk, hogy milyen csapat az Inter, egy ilyen meccs segíteni fog a fejlődésben” – tette hozzá a találkozó legjobbjának megválasztott Milan Skriniar.

Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője a milánói meccset jelölte meg a búcsú okaként.

„Az első meccs hetvenötödik percéig többet érdemeltünk volna, aztán kaptunk két gólt. Minden tőlünk telhetőt megtettünk az Anfielden ma este, összességében erősebb, jobb csapat lettünk ezután a párharcot követően. Csalódottak vagyunk, nagyon szerettünk volna tovább szerepelni az egyenes kieséses szakaszban. A két meccs kiegyenlített volt, de az első összecsapás utolsó negyedórájában esett két gól döntőnek bizonyult.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS

LIVERPOOL FC (angol)–INTERNAZIONALE (olasz) 0–1 (0–0)
Liverpool,
Anfield, 51 747 néző. Vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, A. Robertson – C. Jones (N. Keita, 65.), Fabinho, Thiago Alcántara (J. Henderson, 65.) – Szalah, Diogo Jota (Luis Díaz, 83.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
INTERNAZIONALE: Handanovic – Skriniar, De Vrij (D'Ambrosio, a szünetben), Bastoni – Dumfries (Darmian, 75.), Ar. Vidal, Brozovic (Gagliardini, 75.), Calhanoglu (Vecino, 83.), Perisic – Lautaro Martínez (J. Correa, 75.), Alexis Sánchez. Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: Lautaro Martínez (61.)
Kiállítva: Alexis Sánchez (63.)
Továbbjutott: a Liverpool, 2–1-es összesítéssel

A MÁSIK KEDDI MÉRKŐZÉSEN
Bayern München (német)–Salzburg (osztrák) 7–1
(Lewandowski 12., 21., 23. – az első kettő 11-esből, Gnabry 31., Th. Müller 54., 83., L. Sané 86., ill. Kjaergaard 70.)
Továbbjutott: a Bayern München, 8–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik