BL: Martino szerint Messit nem lehet nem hiányolni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.01. 23:33
A Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a skót Celtic a spanyol Barcelonát fogadta. A sokáig viszonylag eseménytelenül csordogáló találkozón a 60. perctől emberelőnyben játszhattak a katalánok, akik végül Cesc Fabregas fejes góljával nyertek.

„Nem érdemelt volna piros lapot játékosom, csak minimális fizikai érintkezés történt. Sok múlt a játékvezetőn, de más, kisebb dolgokon ment el ez a mérkőzés. Mindenesetre a kiállítás megváltoztatta a dolgokat. Az ellenfél kapusa, Víctor Valdés jól védett, de nem emlékszem, hogy az én kapusomnak, Fraser Forsternek sok dolga lett volna; persze azért három bravúrt be kellett mutatnia a végén, még ha Valdésnek még ennél is nagyobbakat kellett védenie. Neymar egyébként briliáns futballista, bár néha kissé túlzásokba esik a pályán” – nyilatkozott csalódottan a skótok mestere, Neil Lennon a lefújást követően.Neil Lennon a lefújást követően.

„Tíz főre fogyatkozni a második félidő elején mindig olyan, mint ha hegyre felfelé rohamoznál csata közben. Azt hiszem, azért jól védekeztünk, ha értékesítjük helyzeteinket, minden más lett volna” – így Charlie Mulgrew, a Celtic védője, s utóbbi kijelentésével nem is lehet vitatkozni.

„A Celtic olyan csapat, amely ellen játszani igen megerőltető. Tudtuk, hogy ez a fellépés sokat kivesz belőlünk, de végül jó mérkőzést játszottunk, sőt, ebben az idényben ezen a találkozón játszottunk a legösszeszedettebben” – dicsekedett csapata játékával a győztes gólt szerző Cesc Fabregas, a katalánok középpályása.

„Lehetetlen nem észrevenni Lionel Messi hiányát. Vannak olyan mérkőzések, amelyeken nélküle kell kiállnunk, de nélküle is jó mérkőzést kell játszanunk, no és győznünk. Azt hiszem, ma így tettünk. Többet birtokoltuk a labdát, még akkor is, ha a kezdés után nem találtuk ritmusunkat. A második félidőre aztán megnyugodtunk” – így a Barcelona élén még veretlen Gerardo Martino.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik