BL: Láttam már nagyobb feltámadást is... - Pirlo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 10:43
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus középpályása, Andrea Pirlo szerint együttese képes lehet fordítani kétgólos hátrányból a Bayern München elleni BL-párharcban, mert látott már ennél nagyobb feltámadásokat is.

Mint ismert, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán a németek 2–0-ra nyertek hazai pályán, így rendkívül kedvező helyzetből várják a visszavágót.

„Az első mérkőzés után megbeszéltük a történteket. Nyilvánvalóan nem nyújtottunk jó teljesítményt, képességeink alatt produkáltunk, és jobbak voltak nálunk az első felvonáson. Ugyanakkor, megvan az esélyünk rá, hogy megfordítsuk a párharcot. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de elérhető a cél” – kezdte Pirlo, majd saját (negatív) példáival igyekezett alátámasztani mondanivalóját.

„Ne felejtsük el, hogy ott voltam Isztambulban, ahol a Milannal 3–0-ra vezettünk a Liverpool ellen, és biztosak voltunk benne, hogy mi emeljük fel a BL-győzelemért járó trófeát, aztán tizenegyesekkel kikaptunk” – mondta a Juve középpályása, majd folytatta:

„Ott voltam La Corunában, ahol a milánói 4–1 után 4–0-ra kikaptunk a Deportivótól. A Milannal, nem valami öregfiú csapattal...” – tette hozzá Pirlo, aki szerint együttese is képes lehet a nagy fordításra, majd fiatal csapattársát, Paul Pogbát dicsérte, aki a Pescara elleni hétvégi, 2–1-es sikerrel záruló mérkőzésen a helyén játszott.

„Pogba nagyszerű játékos. Nagyon fiatal, de már bizonyította tehetségét a Juventusnál és a francia válogatottban is. Nagyon örülök neki, hogy a Juventusnál játszik – mondta a középpályás. – Már játszott korábban a nagyszerű Manchester Unitedben is, úgyhogy nincs szüksége tanácsra tőlem. Az egyik legjobb játékossá válhat, ha sikerül kiaknázni a benne rejlő képességeket.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik