BL: Klopp szerint tehetség, nagy szív és szemtelenség a siker kulcsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.07. 23:45
null
Jürgen Klopp és a liverpooliak a diadal után (Fotó: AFP)
A Liverpool hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így az első mérkőzésen összeszedett háromgólos hátrányát ledolgozva bejutott a fináléba. Nézzük, hogyan látták a meccset a főszereplők!

 

„Ez a meccs túl sok volt nekem... – mosolygott megkönnyebbülten a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a mérkőzés után. – Talán a világ legjobb csapata ellen játszottunk, nem egyszerű megverni a Barcelonát, pláne nem kapott gól nélkül. Nem is tudom, hogyan nem találtak be... Hihetetlen! Nem vagyok született angol, nincs jobb szavam erre: hihetetlen! Láttam, hogy a lefújás után sír a pályán James Milner, ez is azt mutatja, milyen sokat jelent számunkra ez az eredmény. Ez a futball legszebb arca. Vannak sokkal fontosabb dolgok is a világon, mint a futball, ám ilyen érzelmeket átélni, az nagyon különleges dolog. És mindez a játékosoknak köszönhető! A tehetség és a félelem nélküli szív olyan elegyet alkotott most, amilyet még soha nem láttam. Az ilyen mérkőzéseken nagyon elszántnak kell lenned, Divock Origi és Xherdan Shaqiri nem sokat lépett korábban pályára, de nagyon fontos volt, hogy így teljesítettek ma, ez mutatja: a labdarúgásban minden lehetséges. Nagyon jó érzés, nagyon-nagyon jó. Komolyan kellett vennünk a találkozót, ugyanakkor nagyon szemtelenek is voltunk, de kellett ez, mert a Barcelona képes jól reagálni arra, amire felkészült, csakhogy nekünk váratlan dolgokat kellett húznunk a továbbjutáshoz. Csupán azt láttam én is, ahogy a kapuba száll a labda, nem is láttam előtte a szögletet. Mellettem a cserejátékos, Ben Woodburn is csak kérdezgette, hogy mi történt.”

„Egy ificsapat voltunk, nem egy profi gárda. Önkritikusnak kell lennünk, nem lehet ugyanazt a hibát elkövetni két egymást követő évben! Felnőttek vagyunk, önkritikát kell gyakorolnunk. Nem olyan volt a hozzáállásunk, hogy nyerhettünk volna, bocsánatot kell kérnünk a szurkolóktól, a családunktól, a gyerekeinktől. Semmiképpen nem lett volna szabad két gólt kapnunk olyan gyorsan. Emberek vagyunk, ezt el kell fogadni, azonban el kell fogadnunk a kritikát is” – mondta Luis Suárez, aki már a 18. idegenbeli BL-mérkőzésén maradt gól nélkül.

„Többek voltunk most, mint egy csapat, nagyon jól futballoztunk. Nagyon különleges éjszaka volt, a sérült játékosokért is harcoltunk, nagyon is keményen” – fogalmazott jóval vidámabban Divock Origi.

„Hihetetlen, de a spanyolországi meccs után is hittünk abban, hogy képesek vagyunk négy nullára nyerni odahaza. Páran kétségbe vonták, bennünket viszont ez nem ingatott meg. Ismét megmutattuk, a futballban nincs lehetetlen. Nagyon mérges voltam, hogy a menedzser ismét a kispadra ültetett, ám megpróbáltam segíteni a csapatomon, nagyon boldog vagyok, hogy két gólt lőttem” – így az összecsapás hőse, a szintén kétgólos Georginio Wijnaldum.

„Miután két gyors gólt kaptunk a fordulás után, átcsaptak a hullámok a fejünk fölött – ismerte el a vendégmester, Ernesto Valverde. Nem tudtunk gólt lőni, átrohantak rajtunk. Szörnyű ez az eredmény nekünk és szurkolóink számára is, nagy-nagy balszerencse, de ezt a Liverpool okozta nekünk. A végén megpróbáltunk visszább állni egy kicsit, azonban megkaptuk a negyedik találatot is. Nem tudtunk válaszolni. Nagyon jól felkészültünk a szabadrúgásokra, szögletekre, mert tudtuk, hogy ez az erőssége az ellenfélnek. Ám ez egy meglepő mérkőzés volt, megleptek bennünket. El kell fogadni a vereséget. Még van egy kupa hátra, ahol harcolnunk kell az elsőségért, szépen szeretnénk zárni a szezont ezek után. Ebben a pillanatban viszont nagyon szomorúak vagyunk, nagyon-nagyon sajnáljuk. Mindent megteszünk majd azért, hogy kárpótoljuk a drukkereket, hogy örömöt szerezzünk nekik és büszkék legyenek a játékosokra. Ez a futball, van ilyen, mint ami ma történt, de szenvedtünk már fájdalmas vereségeket a múltban is. A mai is ilyen volt. A Liverpool volt most a jobb, ezt el kell fogadnunk. A második gól volt a legfájdalmasabb, aztán gyorsan kaptuk a harmadikat, mi pedig nem értékesítettük a helyzeteinket. Amikor egy csapat így fordít meg egy párharcot, mint ezúttal a Liverpool, akkor nem lehet ellenünk kifogása senkinek sem. A Liverpool sokkal jobban játszott, mint a múlt héten – ők képesek voltak erre, mi nem tudtuk meglelni a letámadásuk ellenszerét.”

„A gólokat mindig valakik hibájából kapják, egyik vagy másik futballista hibázik. Akármelyik gólt is elemzed ki, valahol valaki mindig hibázott. Ma megleptek bennünket a negyedik találattal, feltehetőleg nem figyeltek oda a játékosaim, nem is látták a labdát. A Liverpool vagány volt, ezért szerezte a gólokat” – tette még hozzá a szakember.

„Nagyon nehéz elfogadni ezt a vereséget, jobbak voltak nálunk. A kezdés után nem sokkal gólt lőttek, a letámadásuk messze szorított bennünket a kapujuktól. Amikor meg gólt lőttek a szünet után is, onnantól nagyon nehézzé vált számunkra minden. Megpróbáltuk meglőni azt a gólt, amellyel továbbjutunk, de nem voltunk képesek rá” – magyarázkodott Sergio Busquets, a Barcelona középpályása.


BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Liverpool (angol)–Barcelona (spanyol) 4–0 (1–0)

Liverpool,Anfield Road.V:Cüneyt Cakir (török)
Liverpool:Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson (Wijnaldum, a szünetben) – Milner, Fabinho, Henderson – Shaqiri (Sturridge, 90.), Origi (J. Gomez, 85.), Mané.Menedzser:Jürgen Klopp
Barcelona:
Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Rakitic (Malcom, 80.), Busquets, Ar. Vidal (Arthur, 75.) – Messi, L. Suárez, Coutinho (N. Semedo, 60.).Vezetőedző:Ernesto Valverde
G:Origi (7., 79.), Wijnaldum (54., 56.)

Továbbjutott:aLiverpool, 4–3-asösszesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik