BL: „Idióta voltam” – Jürgen Klopp bocsánatot kért

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 18:46
null
Jürgen Klopp megbánta, bocsánatot kért a tolmácstól (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere alaposan kiakadt a Salzburg ellni Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a tolmácsra. A német szakember nem éppen irodalmi stílusban kifogásolta a fordítást, majd a mérkőzés után nyilvánosan bocsánatot kért a tolmácstól.

 

Jürgen Klopp szerint a német tolmács rosszul fordította Jordan Henderson szavait, ezért megállította, és meglehetősen keményen kiosztotta őt a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

„Tudom, hogy sz.r, amikor egy németül beszélő edző ül itt… A kérdés az volt, hogy segít-e nekünk az, hogy nyertünk már együtt Bajnokok Ligáját. Mert ugye voltunk már ilyen nehéz helyzetekben. Szó sem volt arról, hogy mi félvállról vennénk ezt a találkozót. Pontosan tudjuk, milyen nehéz feladat lesz ez, ami teljesen természetes. Vagy figyelj, vagy akkor fordítok én! Nem olyan bonyolult ez…” mondta a Liverpool menedzsere.

Klopp minden bizonnyal érezte, hogy egy kicsit elvetette a sulykot, ezért a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az újságírók előtt kért bocsánatot a tolmácstól.

„Mielőtt elkezdenénk, szeretnék elnézést kérni a tegnap történtek miatt. Nem helyes, hogy a nyilvánosság előtt ilyen stílusban kritizálok. Nem tetszett a fordítás, de ezt nem ilyen buta módon kellett volna elmondanom. Ennél jobbnak kell lennem, bocsánatot kérek” – mondta németül Klopp, aki ezt követően röviden és tömören, angolul is összefoglalta a mondandóját: „Bocsánat, egy idióta voltam.”

Guardian sport on Twitter

Liverpool's Jürgen Klopp: 'It's not the right way to criticise in public in this way. I did not like the translation but the way I said it was stupid. I have to be better and I apologise' https://t.co/z4VSEpGPz9



BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ

E-CSOPORT
Napoli (olasz)–Genk (belga) 4–0
(Milik 3., 26., 38. – a harmadikat 11-esből, Mertens 75. – 11-esből)
Salzburg (osztrák)–Liverpool (angol) 0–2 (N. Keita 57., Szalah 58.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Liverpool641113– 8 +513
2. Napoli63311– 4 +712
3. Salzburg621316–13 +3 7
4. Genk615 5–20–15 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik