BL, H-csoport: L. Adriano hármat vágott, továbbment a Porto

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.05. 22:41
null
Izzadtság nélkül nyert a Sahtar (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a H-csoportban az ukrán Sahtar Doneck magabiztos játékkal 5–0-ra legyőzte az egy félidőt emberhátrányban játszó BATE-t, míg a Porto 2–0-ra nyert az Athletic Bilbao ellen, így továbbjutott a négyesből.

SAHTAR–BATE

A Sahtarnak jó emlékei vannak a BATE-ról, az előző fordulóban, idegenben igazi mészárlást rendeztek az ukránok, és az öt gólig jutó Luiz Adriano vezetésével 7–0-ra kiütötték a fehéroroszokat.

A brazil most is a kezdőben kapott helyet, a Sahtar pedig a kezdés után azonnal letámadott. Az ukránok most a 19. percben zörgették meg először a hálót: egy gyors támadás végén Luiz Adriano tette vissza a labdát a tizenhatos sarkánál ólálkodó Darijo Srnának, aki kapásból a kapuba bombázott (1–0).

A hazaiak a jó kezdés után sem vették félvállról a meccset, és bár a második gólt az első félidőben nem sikerült berámolniuk, így sem volt okuk a szomorkodásra, hiszen a 44. percben emberelőnybe kerültek, miután Hagus a második sárgáját is begyűjtötte egy elkésett szerelés után.

A fordulás után a tíz emberrel vergődő BATE nem bírta sokáig, a 48. percben jött a második. Az előkészítő újra Luiz Adriano volt, Alex Teixeira pedig közelről a kapuba passzolt (2–0).

Luiz Adriano az asszisztok után végül most is megszerezte a „kötelező” gólját. A brazil először elesett a tizenhatoson belül, majd az ezért megítélt büntetőt magabiztosan értékesítette (3–0).

A végére még maradt két Luiz Adriano-gól. A BATE elleni két meccsen végül nyolc góllal záró brazil először Douglas Costa beadása után örülhetett (4–0), majd a ráadásban az ő találatával alakult ki a végeredmény (5–0).

ATHLETIC BILBAO–PORTO

Botladozott a Bilbao (Fotó: Reuters)
Botladozott a Bilbao (Fotó: Reuters)

A H-csoport utolsó helyén szerénykedő Bilbao a Portót fogadta a San Mamésben, ahol bár a szervezők fogadkoztak, a találkozó kezdésére sem tudták eltüntetni a vizet a pályáról.

A bajnokságban és a BL-ben is botladozó Bilbao most nem kezdett rosszul, de a gólhoz a szünet előtt így is a Porto került közelebb.

Danilo esett nagyot a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Jackson Martínez állt, majd a lécre emelt.

A fordulás után a kolumbiai csatár már nem hibázott, Martínez góljával előnybe került a Porto, miután a portugálok kilencese Brahimi szólója után üresen maradt, és az elfekvő Iraizoz mellett fél méterről a kapuba pöckölte a labdát(0–1).

Ezt követően megszületett a BL-játéknap legkomikusabb találata. A Bilbaónál Laporte tette volna egy gyors passzal haza a labdát kapusának, azonban nem sikerült eltalálnia az ötösön álló csapattársat, és véletlenül a másik szélen álldogáló Jaszin Brahiminek gurította a labdát. Az algériai egy kicsit meglepődött, de ha már arra járt, a kapuba passzolt (0–2).

Az eredmény ezt követően már nem változott, a Porto ezzel a győzelemmel és a Sahtar sikerével továbbjutott a csoportból.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

H-CSOPORT
Sahtar Doneck (ukrán)–BATE Boriszov (fehérorosz) 5–0 (Srna 19., Teixeira 48., Luiz Adriano 58. –11-esből, 83, 93.)
Athletic Bilbao (spanyol)–FC Porto (portugál) 0–2 (Martínez 56., Brahimi 73.)

AZ ÁLLÁS
1. FC Porto 4 3 1 12–3 +9 10
2. Sahtar Doneck 4 2 2 14–2 +12 8
3. BATE Boriszov 4 1 3 2–19 –17 3
4. Athletic Bilbao 4 1 3 2–6 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik