BL: Nehéz elfogadni egy ilyen mértékű vereséget – Pochettino

Vágólapra másolva!
2019.10.02. 00:19
null
Mauricio Pochettino itt már érzi, hogy álmatlan éjszakája lesz (Fotó: AFP)
A Bayern München óriási meglepetésre 7–2-re megverte Londonban a Bajnokok Ligája előző döntőjének résztvevőjét, a Tottenhamet, nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Nehéz ezt szavakba önteni, hét kettőre nyertünk. Senki sem gondolt erre közülünk. Négy gól lőni egy mérkőzésen, csodás érzés. Elképzelem, hogy hogyan élvezik ezt az Arsenal-fanok! Nyilvánvalóan remek eredményt értünk el, ki kell élveznünk a pillanatot!” – mondta Serge Gnabry, aki mesternégyesével a mérkőzés hőse lett.

„Az első harminc perc után nem úgy nézett ki, hogy a vége hét kettő lesz ide. Voltak problémáink a védelemmel, és Manuel Neuernek kellett megmentenie bennünket pár világklasszis megmozdulással. Ezt követően sokkal jobban futballoztunk, a lehető legjobbkor találtunk be, a kulcs a félidő előtt szerzett gól volt” – nyilatkozta a németek mestere, Niko Kovac.

Ezt erősítette meg Joshua Kimmich is, aki szerint igen szerencsések voltak amiatt a gól miatt, aztán jött a „hihetetlen Serge”.

„Nehéz elfogadni egy ilyen mértékű vereséget, de ha az ellenfél ilyen klinikai pontossággal teszi a dolgát, mint most a Bayern... – szomorkodott a lefújás után a hazaiak menedzsere, Mauricio Pochettino. Természetesen nagyon idegesek vagyunk, de együtt kell kikecmeregni ebből a gödörből, mentálisan erősnek kell most lennünk. Lehet, unják a beszédemet, de azt mondom, a futball mindig a ma, soha nem a tegnap. Mindig is azért dolgozom, hogy megmutassam ezt napról napra. Nem az az érdekes, mit tettél három hónapja, hanem az, hogy ma a legjobb formádban kell lenned.”

„A Bayern elképesztően hatékony volt, minden egyes lövéséből gól lett. Éppen ezt a nehéz feldolgozni, de tovább kell lépnünk, ezzel a helyzettel szembe kell nézni, egymást segítve feldolgozni. Ez a legjobb gyógyszer, nem szabad bűnösöket keresni vagy elmenekülni. Harminc percig nagyon jól futballoztunk, összeszedetten, agresszíven játszottunk, működött a letámadás. Pechesek voltunk, hogy a szünet előtti utolsó percben kaptunk gólt, aztán már klinikai pontossággal támadtak. Nyolc vagy kilenc perc telt el a második félidőből, és máris négy egy volt oda. Akadt pár helyzetünk, belőhettük volna a harmadik gólunkat, a büntető után, de még mi kapituláltunk háromszor. Ez kemény volt” – tette később hozzá.

„Mindannyian csalódottak vagyunk, kell egy kis idő, hogy feldolgozzuk ezt a mérkőzést. Természetesen össze vagyunk zavarodva. Az első félidőben nem játszottunk rosszul, de minden lövésükből gól lett. Most össze kell tartanunk, és felkészülni a következő mérkőzésre. Kicsit pechesek voltunk a befejezésekkel, ezen a lehető leghamarabb változtatni kell. Néha az élet fényes oldalán járunk, néha nem, a mai eredményért vállalni kell a felelősséget. A szurkolók tudják, hogy mindent megtettünk, keményen dolgoztunk. Tudom, hogy csalódottak, de a legjobb formánkat fogjuk hamarosan nyújtani”
– nyilatkozta letörten Toby Alderweireld, a Tottenham védője.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
Tottenham–Bayern München 2–7 (Szon Hung Min 12., H. Kane 61. – 11-esből, ill. Kimmich 15., Lewandowski 45., 87., Gnabry 53., 55., 83., 88.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Crvena zvezda–
Olympiakosz 3–1 (Vulics 62., Milunovics 87., Boakye 90., ill. Rúben Semedo 30.)

A MÉRKŐZÉSEKRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik