BL: „Ez egy kísérlet volt” – Rangnick az utolsó csoportmeccsről

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.09. 10:24
null
Rangnick kísérletként fogta fel a Young Boys elleni BL-meccset (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United egy kifejezetten felforgatott csapattal 1–1-es döntetlent játszott a svájci Young Boys ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. Bár az eredmény elsőre kudarcnak tűnhet, s az angol játékosok is elismerik, a második félidei teljesítményük bőven hagy kifogásolni valót maga után, a manchesteri sajtó, a szurkolók, és maga Ralf Rangnick is elégedetten tekint a szerda estére. A német nem próbálta elkenni a helyzetet, egy kísérletnek titulálta a United szempontjából már tét nélküli BL-meccset, s ezzel a húzásával úgy néz ki, sokakat megnyert az Old Trafford környékén…

 

„A mai egy kísérlet volt – értékelte a mérkőzést az UEFA hivatalos honlapjának Ralf Rangnick. Pihentetni akartam néhány játékost a Norwich elleni bajnoki előtt, egyúttal megnézni pár olyan játékost, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott. A meccs előtt is tudtuk, hogy nem lesz egyszerű este, ez a csapat nem nagyon játszott így együtt. Ezzel együtt az első harminc percben mentünk, utána megszaporodtak a ki nem kényszerített hibáink. A meccs eleje lehetett volna kettő-nulla vagy három-nulla is ide. De nem tudtunk újabb gólokat szerezni, ezért joggal bűnhődtünk. A kapott gól után nem volt meg a kellő letámadásunk, nem kezdtünk el elég magasan védekezni, a vége pedig lehetett volna három-három is.

Greenwood nem tudná megismételni a gólját (Fotó: AFP)
Greenwood nem tudná megismételni a gólját (Fotó: AFP)

Rangnick az MU gólját szerző Mason Greenwoodról is szót ejtett: kiemelve, óriási tehetségről van szó, de úgy érzi, az atletikus képességeket illetően még bőven van benne kiaknázatlan potenciál.

„Az az igazság, hogy ösztönös mozdulat volt. Jól eltaláltam és szerencsém volt, hogy pont a sarokba ment. Szép gól volt, örülök neki, de ha most meg kellene ismételnem, nem biztos, hogy sikerülne – mondta a találatról Greenwood. Azt hiszem, jól kezdtünk, megvoltak a lehetőségeink. Sokat birtokoltuk a labdát, úgy futballoztunk, ahogyan elterveztük. A második félidőre visszaesett a teljesítményünk, tudunk ennél sokkal jobban is játszani.”

A United-szurkolók szempontjából az est legizgalmasabb pontja – negatív előjellel – Aaron Wan-Bissaka sérülése volt. Az előző két bajnokit sérülés miatt kihagyó angol bekket hordágyon kellett levinni a pályáról. „Kapott két újabb rúgást, az egyiket a térdére – az öltözőben tudták kezelni a dolgot. Várnunk kell, hogy kiderüljön, hétvégén bevethető lesz-e” – tekintett előre a német menedzser.

Dean Henderson átadja a helyét Tom Heatonnak (Fotó: Getty Images)
Dean Henderson átadja a helyét Tom Heatonnak (Fotó: Getty Images)

Ugyan az 1–1-es végeredmény nem a leghízelgőbb az MU-ra nézve, a szurkolói reakciók abszolút pozitívak. A Twitter tele van Rangnickot éltető, biztató kommentekkel – emeli ki a BBC, a Sky Sports és a Manchester Evening News is a találkozó utáni beszámolójában. A drukkerek, s alighanem az öltöző számára is az egyik „legmegnyerőbb” döntés az volt, amikor a United-nevelés, a csapathoz egy évtized után visszatérő harmadik számú kapus, Tom Heaton BL-debütálását is lehetővé tette. A veterán kapus Dean Henderson helyét vette át az utolsó 25 percre a United szempontjából tét nélküli találkozón.

Rangnick és Heaton a kapus debütálása előtt (Fotó: Getty Images)
Rangnick és Heaton a kapus debütálása előtt (Fotó: Getty Images)

„Olyan régóta játszik Angliában a Championshipben és a Premier League-ben, ráadásul az angol válogatottban is bizonyított. Nem tudtam róla, hogy United-játékosként még egyszer sem lépett pályára az Old Traffordon. Richard (Hartis, a kapusedző – a szerk.) mesélt róla. Abban maradtunk, ha a játék úgy alakul, szeretnénk, ha debütálhatna. Örülök, hogy megtehettük. Remek személyiség, kiváló képességekkel, megérdemelte, hogy bemutatkozhasson a nevelőegyesülete színeiben a Bajnokok Ligájában is. Sem rá, sem Hendersonra nem lehet rossz szavam – remek teljesítményt nyújtottak. Dean közel volt ahhoz is, hogy bravúrral védeni tudjon a Young Boys egyenlítő góljánál. Mind a ketten rászolgáltak a játéklehetőségre és éltek a bizalommal” – tette hozzá a meccs utáni sajtótájékoztatón Rangninck.

Heaton, aki 2010-ben hagyta el az MU-t, minden tétmeccset tekintve először játszott a klub felnőttcsapatában.

F-CSOPORT
Manchester United (angol)–Young Boys 1–1
(Greenwood 9., ill. Rieder 42.)
ELHALASZTVA
Csütörtök, 19.00: Atalanta (olasz)–Villarreal (spanyol) – az időjárási körülmények miatt nem tudták lejátszani szerdán

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 6 3 2 1 11– 8 +3 11
2. Villarreal 5 2 1 2 9– 7 +2 7
3. Atalanta 5 1 3 1 10–10 0 6
4. Young Boys6123 7–12–5 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik