BL: Ez egy futballrevans lesz, nemcsak nekünk, hanem Robertnek is! – Xavi

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.26. 13:42
null
Vajon Lewandowski betalál volt csapatának? (Fotó: Getty Images)
Mindkét vezetőedző megszólalt a ma esti Barcelona–Bayern München BL-csoportmérkőzés előtt. Xavi és Julian Nagelsmann egyaránt a győzelmet célozta meg a C-csoport rangadóján.

 

A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a C-jelű kvartettben az FC Barcelona a Bayern Münchent fogadja. A „gránátvörös-kékek” a Bajorországban elszenvedett 2–0-s vereségért vágnának vissza a német aranyérmesnek, de a továbbjutás sorsa már nem az ő kezükben van. Az előnyösebb helyzetben lévő Inter kora este fogadja a Viktoria Plzent, és egy győzelem esetén továbbjutna az egyenes kieséses szakaszba – a Barca rovására.

Ennek tudatában Xavi mindenkit biztosított arról, hogy csapata a milánói összecsapás eredményétől függetlenül mindent meg fog tenni azért, hogy legyőzze német riválisát.

„Az ellenfelünk egy intenzív futballt játszó, remek fizikai adottságokkal rendelkező, taktikailag kiválóan képzett csapat, amely véleményem szerint a világ egyik legjobb együttese. A körülményektől függetlenül győznünk kell. Be kell bizonyítanunk, hogy müncheni vereségünk egy szégyen volt a sportágra nézve. Meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk a Bayern szintjén játszani.”

„A menetrend már a sorsolás óta ismert, ezzel nincs mit kezdeni. Meg kell nyernünk a holnapi meccset függetlenül attól, hogy mit csinál az Inter a saját találkozóján. Az a célunk, hogy jól teljesítsünk és jól érezzük magunkat a pályán.”

„Még nem néztem meg a lehetséges ellenfeleket az Európa-ligában. Igen, megvan az esélye, hogy ott fogjuk folytatni. A csapattal közösen fogjuk megnézni az Inter mérkőzését az öltözőben.”

A 47 éves szakember mellett Eric García, a katalán csapat hátvédje szólalt meg a sajtótájékoztatón, aki reagált az utóbbi időkben a játékát ért kritikákra – hívta fel a figyelmet a Marca.

„Igen, a Real Madrid ellen összehoztam egy tizenegyest, és az Inter ellen is lehettem volna jobb. A konstruktív kritikákat szívesen fogadom, 21 éves vagyok, és bőven van még hova fejlődnöm. A tiszteletlen támadásokkal nem foglalkozom.”

A Bayern München mestere, Julian Nagelsmann is megosztotta gondolatait a ma esti mérkőzésről. A bajorok szakvezetője egy Katalóniában aratott győzelemmel üzenne a többi riválisnak – olvasható az UEFA oldalán.

„Győzni akarunk, meg akarjuk nyerni a csoportunkat. Ennek a mérkőzésnek a megnyerése számunkra presztízskérdés is. Ha el akarjuk hódítani a Bajnokok Ligája serlegét, akkor nem engedhetjük meg magunknak a gyengébb pillanatokat. Üzenetet akarunk küldeni a hazai és nemzetközi riválisainknak, a Barca elleni találkozó pedig tökéletes lehetőség lesz erre.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ

C-CSOPORT
18.45:
Internazionale (olasz)–Viktoria Plzen (cseh) (Tv: Sport2)
21.00: FCBarcelona (spanyol)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 4 4 13–2 +11 12
2. Internazionale 4 2 1 1 6–5 +1 7
3. Barcelona 4 1 1 2 8–7 +1 4
4. Viktoria Plzen 4 4 3–16 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik